Best WordPress Hosting
 

Biciklibalesetet szenvedett Király Attila színész

Több hetes kényszerpihenő vár Király Attilára, a tatabányai Jászai Mari Színház színészére azt követően, hogy biciklibalesetet szenvedett – derült ki a színház által közzétett posztból, amelyet a HVG szúrt ki.

Ahogy írják, Király jól van, ám gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe, ezért a jelenlegi állás szerint június 8-ig elmaradnak a Hóhérok című darab előadásai.

Az 53 éves színész – aki Király Levente, a Nemzet Színésze fia – jelenleg a tatabányai intézmény társulatának tagja, ám korábban játszott a Vígszínházban és a Szegedi Nemzeti Színházban is. Emellett elsősorban szinkronszínészként ismert, ő adja Johnny Depp, Sean Bean és Tom Hardy hangját is, az utóbbi években pedig olyan tévésorozatokban volt látható, mint a Válótársak, a Doktor Balaton vagy a Drága örökösök. A színészre nemrég azáltal irányult figyelem, hogy kiderült: Novák Katalin az unokatestvére, erről pedig az RTL-nek mesélt.

„És mégis élünk!” – minden baj ellenére ebben az évadban is jó lesz színházba járni

Fővárosi kőszínházi kedvencek Shaxpeare-től Pinokkióig

„Állandósuló társadalmi, környezeti és gazdasági kihívások”, „a kulturális támogatások aránytalan, részrehajló elosztása és a függetlenek totális kivéreztetése”, „egzisztenciális kiszolgáltatottság”, amely „egyre váratlanabb körökben teszi legitimmé a jelenlegi kultúrpolitika hatalomtechnikai módszereit” – csak néhány kulcsgondolat Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatójának évadnyitó beszédéből. A nem túl derűs összkép ellenére a Katona 2023/24-ban is hisz benne:

a színház az évek óta nem csituló viharos időkben sem veszíthet társadalomformáló erejéből.