Best WordPress Hosting
 

„Dánia a bíróknak köszönhetően nyert és nem azért, mert jobb volt” – dühöngnek a montenegrói kézisek

Az első félidőben szinte végig kiegyenlített küzdelem folyt, a hazaiak csak az utolsó négy percet tudták 4-1-re hozni, kialakítva ezzel a 13-10-es eredményt a szünetre. Fordulás után aztán a korábbi győri játékos, Anne Mette Hansen vezérletével 20-13-ra, majd 21-14-re alakult az állás, húsz perccel a vége előtt eldőlni látszott a meccs.

Montenegró azonban összekapta magát, egy 6-1-es szériával visszajött a meccsbe, ám a végjátékban végül 26-24-es vereséget szenvedett.

A Vijesti tudósítása szerint azért, mert a bírók részrehajlóan fújtak. Kevesebb, mint három perccel a vége előtt Dijana Mugosa 25-23-ra csökkentette a hátrányt, ám az akció során Trine Östergaard-Jensen nyilvánvaló szabálytalanságát nem torolták meg az algériai bírók.

BL-meccsen szakadt el a játékvezető térdszalagja

A harmadik negyedben egy akció során Glisic sportszerűtlen szabálytalanságot jelzett és közben megpróbált megállni, amikor hirtelen nagyot esett és a térdéhez kapott.

Hosszas ápolás után végül hordágyon hagyta el a pályát, a diagnózis letaglózó: térdszalag-szakadás.

A meccs a Tenerife fölényes, 76-55-ös győzelmével zárult.

Elítélték az olasz drukkert, aki széket dobott az EL-döntő bírójához a ferihegyi reptéren

Gyorsított eljárásban ítélte el a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság azt az olasz drukkert, aki rátámadt az Európa-liga labdarúgó döntő után a játékvezetőre a társaival a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az ítélet szerint az olasz férfi az Európa-liga döntő labdarúgó mérkőzésre érkezett Magyarországra és június elseje 19 óra 20 perc körül több honfitársával együtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Sky Court galérián tartózkodott.

Ugyanekkor volt ott a családjával együtt a kupadöntő játékvezetője is, akit a környezetében lévő személyek közül többen felismertek, majd indulatosan számon kérték a meccsen történt bíráskodása miatt. Mivel a számonkérés során elszabadultak az indulatok, a játékvezetőt és családját a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság rendőrei menekítették ki a helyszínről.