Best WordPress Hosting
 

Kórházba került Jordán Tamás

Nem volt ott május 3-án, a Nemzet Színésze-választáson Jordán Tamás, most pedig a Blikk megtudta, miért hiányzott az eseményről a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.

A lapnak a korábban cukorbetegségéről, illetve a koronavírus-fertőzése során érzett elképesztő fáradtságáról is mesélő Jordán röviden foglalta össze a lényeget: eszerint

egy kisebb beavatkozás miatt nemrégiben kórházba került, de nem baleset érte.

Jövő héten választják meg az új Nemzet Színészét

Ahogy egy hete is írtuk, Benedek Miklós 2024. január 9-i halála óta késlekedik az új Nemzet Színészének kiválasztása, legutóbb Vidnyánszky Attila balesetére hivatkozva halasztották el a szavazást, bár Bodrogi Gyula szerint a Nemzeti Színház igazgatójának nem is feltétlenül kellene ott lennie az eseményen. A szabályzat szerint a temetést követően kell szavazást szervezni, az új tagot a címet birtoklók választják meg – aki nem tud személyesen részt venni, az általában telefonon jelentkezik be.

A helyzet hamarosan megoldódhat, ugyanis az egyik tag szerint az örökösen 12 tagból álló díjazott csapat jövő héten összeül, hogy új tagot válasszanak maguk közé.

Jövő héten gyűlünk össze a Nemzeti Színház igazgatói irodájában, hogy megválasszuk, ki legyen Miklós után a 12. tagunk, aki a Nemzet Színésze címet viselheti. Nagyon komolyan vesszük ezt a szavazást, előtte nem is beszélünk erről a témáról, csakis ott, helyben. Kicsit a pápaválasztáshoz tudnám hasonlítani, amikor a Sixtus-kápolnából felszáll a fehér füst. Merthogy addig ki nem jövünk a helyiségből, amíg egyhangú döntés nem születik

Vidnyánszky miatt még mindig nem szavaztak az új Nemzet Színészéről, a leendő tag máris eleshetett egyhavi járadéktól

Annak ellenére, hogy már több mint egy hónapja új tagja lehetne az ország legkiválóbb színészeit tömörítő körnek, továbbra sincs hír arról, mikor választják meg a Nemzet Színészét a januárban elhunyt Benedek Miklós helyére. A szabályzat szerint a temetést követően kell új tagot választani, amely ebben az esetben február hatodika volt. Az új tagot a címet birtoklók egyhangúlag szavazzák meg, és ki is tűzték a szavazás dátumát február 14-re. Mindössze néhány órával a döntés előtt azonban a Nemzeti Színház titkársága lefújta a szavazást az intézmény vezetője, Vidnyánszky Attila a február 3-án elszenvedett balesetére hivatkozva. Az ügyben azóta sem történt előrelépés, új szavazást nem írtak ki.

A Blikk megkereste a cím birtokosait, akik ugyanannyit tudnak, mint mindenki más: semmit. Hiába érdeklődtek a titkárságon, új időpontról nem kaptak információt.

Érthető, hogy Vidnyánszky Attila még nincs olyan állapotban, hogy személyesen legyen jelen, de akkor miért nem tartjuk meg telefonon a választást? Mindig vannak olyan tagok, akik nem tudnak eljönni a találkozóra, ők is telefonon szoktak bejelentkezni. Szerintem ezt most is meg tudnánk oldani

Molnár Piroska és Jordán Tamás is fellép az Internet Hungary-n

Hogy hogy kerül a két népszerű színművész a jövő héten megrendezendő internetes szakkonferenciára, arról Csermely Ákos, a konferencia főszervezője osztott meg információkat a Media1 podcast- és rádióműsorában.