Best WordPress Hosting
 

A gőzölős e-cigaretták a leszokás helyett a rászokás méregbombái

A dublini egyetem kutatói a mesterséges intelligencia segítségével analizálták a gőzölős e-cigaretták összetevőit, és csak bajt találtak. Az elektromos cigi a vizeletben és a DNS-ben is megjelenő hevített méreg.Nehézfémek a vizeletben, DNS-károsító hatás, halálos komponensek – főleg az édes ízt fogyasztó fiatalok vannak veszélyben.

Még két év sem telt el azóta a tanulmány óta, ami kimutatta az e-cigaretták DNS-károsító hatását, máris itt az új, ami a vaporizátorok veszélyeit bizonyította a mesterséges intelligencia segítségével. A DNS-vizsgálatban a kaliforniai egyetem kutatói az e-cigaretta füstjének komponenseivel kezelték az normál epiteliális sejteket, amik ott vannak a mirigyekben, a szájban és a tüdőben is. A sejtek komoly károsodást szenvedtek, a DNS kettős spiráljának egyik vagy másik szála elszakadt, nem történt meg a sejtjavítás, vagy hibásan, így nő a rák kockázata.

KÜLÖNÖS EREDMÉNY, HOGY A NIKOTINMENTES E-CIGARETTA 50 SZÁZALÉKKAL TÖBB DNS-SZAKADÁST OKOZOTT, MINT A NIKOTINTARTALMÚAK.