Best WordPress Hosting
 

„A nők nem feszültségoldásra használják a szexet, mint ti, pasik”

Sokáig habozott, belevágjon-e a postabetörésbe, aztán úgy döntött, addig is, míg elhatározza magát, nyit egy-egy postafiókot a kiszemelt két postán, hogy feltűnés nélkül, gyakran ellátogathasson a helyszínre, és körülnézhessen. Mindkét postán megörültek neki, emlékeztek rá, még abból az időből, amikor a biztonsági berendezéseket ellenőrizte, kedélyesen elbeszélgetett a fiókvezetőkkel, igyekezett magát otthonosan érezni, hogyha eljön az idő, ne kezdjen ismét szorongani, mint annak idején a közértben.

Részletesen leírta a betörés menetét egy levélben: miként jut be az épületbe, hogyan kapcsolja ki a riasztót, hogyan vágja majd el a kábeleket, iktatja ki az áramot, hogyan vágja át az acélrácsot, ami az irodát védi, ahol a széfet tartják, milyen fúróval, milyen ponton fúrja meg a lemezszekrényt és miként hagyja el a helyszínt. A levélbe beleírta azt is, hogy ez az akció egy újszerű biztonsági ellenőrzés szakmai kísérlete, és azért nem értesített róla korábban senkit, mert az a gyanúja, hogy a bűnözők újabban belső súgókat is használnak a betörésekhez. Ez az oka az utóbbi hónapok kudarcainak, írta. A levelet lezárta, és a betörés előtti napon föladta saját postafiókja címére. Nem hitte, hogy ezt a trükköt bárki bevenné, de adott egy halovány esélyt magának arra az esetre, ha lebukna.

Mi az a Matiné?

Kepes András: Aggódom az ország sorsáért

A pártpolitika sosem érdekelt. Azokban a témákban szólalok meg, amelyekről úgy gondolom, hogy pártpolitikán felül álló, a szó legnemesebb értelmében vett nemzeti ügyek: a minőségi oktatás, az egészségügy, a szociális háló, a tudomány-, a kultúra-, a sajtó szabadsága, a környezetvédelem, a korrupció. Aggódom az ország sorsáért. A szó eredeti értelmében politizálok csupán: polgárként hallatom a véleményemet a közös ügyekért. (…)  De azokat is megértem, akik a saját egzisztenciájukat féltik. Hogy ki, mennyit vállal a szókimondásból, az a saját felelőssége

– fogalmazott Kepes András a 444-nek adott interjújában, mely új könyve, a Két macska voltam megjelenése apropóján készült. A regényben fontos szerepet kap a köztévé világa, amiről az előfizetőknek elérhető interjúban is sok szó esik – visszatekintő jelleggel, hiszen Kepes András már tizenöt éve nem készít tévéműsorokat. Beszél arról is, hogy bár kap kritikákat a véleménye kapcsán, de az meglepőbb, amikor az derül ki, hogy olyanok is osztoznak az értékrendjében, akik esetleg eltérő politikai oldal kulcsemberei, merthogy onnan jön a pénz.

A megalkuvás nem csak azon a szinten van jelen, ahol az egzisztenciális létminimum a tét. Nem csak a pedagógus hallgat, aki nem mer tüntetni, mert a KLIK kirúgja. Nem csak az újságíró öncenzúráz, aki nem talál más munkát, ha megírja, amit valójában gondol. Azok is e szerint működnek, akik hatalmon vannak