Sokáig habozott, belevágjon-e a postabetörésbe, aztán úgy döntött, addig is, míg elhatározza magát, nyit egy-egy postafiókot a kiszemelt két postán, hogy feltűnés nélkül, gyakran ellátogathasson a helyszínre, és körülnézhessen. Mindkét postán megörültek neki, emlékeztek rá, még abból az időből, amikor a biztonsági berendezéseket ellenőrizte, kedélyesen elbeszélgetett a fiókvezetőkkel, igyekezett magát otthonosan érezni, hogyha eljön az idő, ne kezdjen ismét szorongani, mint annak idején a közértben.
Részletesen leírta a betörés menetét egy levélben: miként jut be az épületbe, hogyan kapcsolja ki a riasztót, hogyan vágja majd el a kábeleket, iktatja ki az áramot, hogyan vágja át az acélrácsot, ami az irodát védi, ahol a széfet tartják, milyen fúróval, milyen ponton fúrja meg a lemezszekrényt és miként hagyja el a helyszínt. A levélbe beleírta azt is, hogy ez az akció egy újszerű biztonsági ellenőrzés szakmai kísérlete, és azért nem értesített róla korábban senkit, mert az a gyanúja, hogy a bűnözők újabban belső súgókat is használnak a betörésekhez. Ez az oka az utóbbi hónapok kudarcainak, írta. A levelet lezárta, és a betörés előtti napon föladta saját postafiókja címére. Nem hitte, hogy ezt a trükköt bárki bevenné, de adott egy halovány esélyt magának arra az esetre, ha lebukna.
Mi az a Matiné?