Best WordPress Hosting
 

Újabb elfogatóparancsot adtak ki a kémkedésért elítélt Kovács Béla, volt jobbikos EP-képviselő ellen

Újabb körözést adott ki a rendőrség a a „KGBéla”-ként ismert, több mint egy éve szökésben lévő volt jobbikos politikus ellen – írja a Blikk. A cikk szerint az 5 éves fegyházbüntetés elől feltehetően Oroszországban bujkáló volt EP-képviselő, Kovács Béla nem fizette be a költségvetési csalás miatt rá kiszabott 1,2 milliós büntetést sem, ezért adtak ki ellene megint fényképes elfogatóparancsot.

A rendőrség közleménye szerint Kovács Bélát „elfogása esetén őrizetbe kell venni és 72 órán belül a legközelebbi büntetés-végrehajtási intézetbe kell előállítani”. De ha kifizeti az 1,2 millió forintnyi pénzbüntetést, „eltekintenek” az előállítástól.

Az ugyanakkor kevéssé valószínű – jegyzi meg a lap –, hogy Kovács tényleg szabadon távozhatna, ha az elfogása után letenné a rendőrség asztalára azt az 1,2 millió forintot. A Kúria ugyanis emellett jogerősen 5 év fegyházra ítélte őt, amelynek letöltését a szökése miatt sosem kezdte meg.

Elévülhet-e a szökésben lévő KGBéla büntetése?

A harmadfokon eljáró Kúria tavaly szeptemberben öt év fegyházbüntetésre ítélte a KGBéla-ként elhíresült Kovács Bélát, a Jobbik korábbi EP-képviselőjét az Európai Unió Intézményei elleni kémkedés és költségvetési csalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt, ám a volt politikus nem vonult be a fegyházba, ezért a Mandiner utánajárt, vajon elévülhet-e a büntetése, amennyiben a jövőben sem sikerül őt elfogni.

Mivel Kovács Béla nem kezdte meg a büntetése letöltését, és a börtönbe történő rendőri elővezetése sem járt eredménnyel, a Budapest Környéki Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája 2022. november 22-én hazai elfogatóparancsot adott ki ellene. Ez sem járt eredménnyel, ezért a törvényszék idén júniusban a Kovács Bélával szemben európai-, illetve nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.

A Mandiner szerint felmerül a kérdés, hogy a feltehetően Oroszországban, Moszkvában tartózkodó egykori politikusnak mennyit kellene „bujkálnia” ahhoz, hogy elévüljön a bűncselekménye. Ifj. Balsai István büntetőjogász a lap kérdésére elmondta, hogy 5 éves  szabadságvesztés esetén a büntetés végrehajthatósága 10 év alatt évül el, amit az elfogatóparancs kibocsátásának jogerőre emelkedése napjától kell számolni. „Az elévülés megszakítására vonatkozó szabályok szerint az elévülést ugyanakkor félbeszakítja az elítélt ellen a büntetés vagy az intézkedés végrehajtásával összefüggésben hozott intézkedés” – mondta a büntetőjogász, hozzátéve, hogy ez lehet egy szimpla hatósági megkeresés is az ügyben.

Magyar Nemzet: KGBéla az EU nyugdíjasa lett

Kovács Béla – akit orosz kapcsolatai miatt KGBélaként is emlegetnek – az EU nyugdíjasa február 25-től  – tudta meg a Magyar Nemzet a volt európai parlamenti képviselő környezetéből. Az EP-képviselők jogállásáról szóló jogszabály szerint a képviselők 63. életévüktől jogosultak nyugdíjra, ő pedig idén február 25-én töltötte be a 63. életévét.

A kormánylap kiszámolta, azóta

havonta 900 ezer forintnyi eurót kell utalni neki az uniós költségvetéséből.

Külföldre szökhetett, elfogató parancsot adtak ki KGBéla ellen

Az elítélt Kovács Béla volt jobbikos politikus, korábbi európai parlamenti (EP-) képviselő, akit az igen jó orosz kapcsolatai miatt KGBélának is neveztek. A törvényszék felidézte, hogy 2020. szeptember 24-én hirdettek elsőfokú ítéletet annak a négy vádlottnak az ügyében, akiket az EU intézményei elleni kémkedéssel és más bűncselekményekkel vádolt meg az ügyészség. A törvényszék akkor K. B. elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat kétrendbeli felhasználása miatt, ezért őt e bűncselekmények miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A fellebbezések folytán másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a törvényszék ítéletét és K. B.-t immár bűnösnek mondta ki az Európai Unió intézményei elleni kémkedés előkészületében is.

A 2022. szeptember 27-én jogerőre emelkedett ítéletet a Kúria mint harmadfokú bíróság tovább súlyosította és 5 év fegyházat, illetve 10 év közügyektől eltiltást szabott ki.