Best WordPress Hosting
 

A NAV sportpénzeket érintő költségvetési csalásos nyomozása kavarta fel a kampányt Gyöngyösön

Költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást a NAV Észak-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága Gyöngyösön a helyi sporttámogatásokkal kapcsolatban. Az adóhivatal nyomozói több mint fél éve kezdtek bele a vizsgálatba, a tavalyi év végétől számos tanúkihallgatást tartottak, és jártak a városházán is, ahol az önkormányzat által kiosztott pénzekről szóló iratokat és szerződéseket foglaltak le.

Az utóbbi hetekben ez az ügy lett az egyik ütközőpont az önkormányzati választás helyi kampányában. Lényegében az egész település előtt ismertté vált, hogy vizsgálják a taopénzeket, csupán egyetlen pont körül maradt bizonytalanság: kik a vizsgálat érintettjei. Az adóhatóság nem árulta el azt sem, hogy melyik egyesülettel vagy sportcéggel kapcsolatban kezdtek kutakodni.

A 24.hu is hiába kereste a NAV-ot, az adóhivatal továbbra sem igyekezett tisztázni a helyzetet. Megkérdeztük többek között, hogy a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Gyöngysport Kézilabda Nonprofit Kft., vagy velük együtt több egyesület is érintett-e a vizsgálatban, illetve, hogy mekkora kárértékről van szó, de csupán annyit válaszoltak, hogy a feltett kérdésekkel kapcsolatban nem hozhatnak nyilvánosságra semmilyen információt.

Bilincsben, vezetőszáron vitték el több szociális intézménynek a vezetőjét

Szociális intézmények vezetői és dolgozói is érintettjei a több megyére kiterjedő gyógyászati segédeszközös költségvetési csalásnak. A most elfogott hat nőnek vesztegetés miatt kell felelniük.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk az érintett cégek jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, amivel az eddig megállapítottak alapján összességében 3,5 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést. Az ügycsoportban eddig orvosokat, asszisztenseket, illetve cégvezetőket és alkalmazottakat gyanúsítottak meg a nyomozók. A mostani ügy kapcsán hat olyan nőt fogtak el, akik mindegyike valamilyen szociális intézmény vezetője vagy dolgozója volt az elkövetéskor.

A terhükre rótt bűncselekmények szerint pénzért, illetve ellenszolgáltatásért cserébe kiadták az általuk vezetett otthonok lakóinak az adatait. Mindezt azért, hogy azokat felhasználva a velük kapcsolatban álló cégek jogosulatlanul állami támogatáshoz juthassanak.

A NAV költségvetési csalás miatt nyomoz a plakátokat kiadó CÖF-cég ügyében

Miután tavaly szeptemberben megírtuk, mennyit költött a CÖF–CÖKA cége, a Kövess minket 2022 Kft. az ellenzéki politikusokat lejárató  plakátkampányra, Vadai Ágnes (DK) kérdést nyújtott be a legfőbb ügyésznek arról, honnan volt 1 milliárd forintja a veszteséges cégnek. Polt Péter akkor a kérdést feljelentésként értékelte, megküldte kivizsgálásra a Nemzeti- Adó és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatóságának.

Miután ismét elárasztották a köztereket a cég plakátjai, az rtl.hu próbálta megtudni, az adóhatóság elindította-e a nyomozást. Hiába.

A feltett kérdésekkel kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információ.

Bár nyolc év börtön fenyegeti, indul a polgármester-választáson Simonka György

Visszatér a politikába Simonka György: a korábbi fideszes politikus bejelentette, hogy indulni kíván faluja polgármester-választásán, Pusztaottlakán és ennek érdekében létrehozott egy mozgalmat, Újítsuk Meg Pusztaottlakát néven. A társai képviselőjelöltként vesznek részt a választáson, így sikeres szereplés esetén elfoglalhatják az egész önkormányzatot.

„Közös célunk, hogy rázzuk fel a közösségi életet Pusztaottlakán és tegyük élhetőbbé, szebbé szülőfalunkat!” – írta Facebook-bejegyzésében Simonka, amit a Telex szúrt ki.

Március végén, a legutóbbi bírósági tárgyalásán a 24.hu kérdésére nem cáfolta ebbéli terveit: akkor csak annyit mondott, hogy még ezt nem döntötte el, de ha elindul, akkor független jelöltként teszi.

Plágiumon kapták a CÖF-öt, rasszistának ható közleménnyel válaszolt

A kormánypárti Civil Összefogás Fórum (CÖF) az amerikai Dead Kennedys punkzenekartól lopta legújabb, az ellenzéket támadó plakátkampányának ötletét, amit az ikonikus banda nehezményezett is. Amikor egy afroamerikai rapper másolta őket ugyanígy, akkor bezzeg nem voltak ilyen érzékenyek – vágott vissza az álcivil fideszes alakulat. 

Elfogtak két szegedi és egy szolnoki orvost – videó

Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben.

Ezúttal a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál voltak elfogások és kihallgatások az országos méretűre duzzadt költségvetési csalási ügyben.

Március 19-én Szolnokon és Kecskeméten, két nappal később pedig Szegeden csaptak le a zsaruk. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint két gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó szegedi céget érint a mostani ügy. Egyikük több mint 90 milliót, a másik pedig közel 130 millió forintot igényelt vissza jogosulatlanul a a NEAK-tól 2018 és 2022 között.

Négyre nőtt a gyanúsítottak száma a 24.hu tulajdonosát érintő nyomozásban egy kormányközeli lap szerint

Egy negyedik gyanúsítottat is kihallgatott a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban az eljárásban, amely a 24.hu portált is működtető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – állítja a kormányközeli Magyar Nemzet.

Tucatnyi rendőr csapott le két orvosra Győrben

Öt év alatt több mint 700 millió forintra tett szert az a győri cég, mely szintén a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalásban érintett. A győri nyomozók elfogták a két cégvezetőt, és a velük kapcsolatban lévő két orvost.

Több vármegyében fis folynak eljárások az úgynevezett cipős ügyben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint az egyik ilyen ügynek egy győri cég áll a középpontjában.

Ez a gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglakozó kft. a gyanú szerint 2017 és 2022 között több mint 16 ezer olyan gyógyterméket gyártott, amik után jogosultalanul igényelte vissza az állami támogatást, és ezáltal több mint 700 millió forintos haszonra tett szert.

Több egyházi intézményért felelős gazdasági vezető letartóztatását kezdeményezte a Békés Vármegyei Főügyészség

A Békés Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezte a letartóztatását annak a több egyházi intézményért felelős gazdasági vezetőnek, aki 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni.

A főügyészség közleményében azt írja, a megalapozott gyanú szerint a férfi az egyik egyház szociális és oktatási, nevelési tevékenységet folytató intézményeinél gazdasági vezetőként dolgozott. A férfi az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a 2015 februárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban az illetékes adóhatóságoknál a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be.

Az intézmények munkavállalói részére megállapított bruttó munkabérből a kifizetéskor a személyijövedelemadó-előleget és a járulékokat levonták, azonban a férfi a havi bevallási és befizetési kötelezettségeinek nem, illetve nem teljeskörűen tett eleget. A férfi az általa vezetett intézmények tekintetében a vizsgált időszakban az alapbevallásokat jellemzően nullás tartalommal vagy minimális foglalkoztatotti kör vonatkozásában teljesítette.

Varga Zoltánnak találkoznia kellett Rogán Antallal és Orbán Viktorral

A médiaszabadság aláásásáról tett közé jelentést a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet. A jelentésben Varga Zoltán, a 24.hu portált is tulajdonló Central Médiacsoport Zrt. tulajdonosa elleni összehangolt kormányzati támadás az egyik esetleírás, de szó esik több más, a magyar médiahelyzetet érintő témáról is. A médiavállalat tulajdonosa azt mondta, hogy találkoznia kellett Orbán Viktorral és Rogán Antallal is.

A DK feljelentést tesz a Varga Judit exférje által említett kommunikációs túlárazások miatt

A DK a rendőrséghez fordul, amiért Magyar Péter, Varga Judit volt férje, a Diákhitel Központ volt vezetője, a Fidesz belső köreinek tagja vasárnap este elmondta a Partizánnak: három-hatszoros áron dolgozó, rossz minőségű munkát végző kommunikációs céggel kellett szerződést aláírnia, amikor a Diákhitel Központot vezette.

Hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Vona Gábor pártja Magyar Péter interjúja után

Hivatali visszaélés és  költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt hétfőn feljelentést tesz és egyben az Integritás Hatósághoz fordul Vona Gábor pártja, a Második Reformkor Magyar Péter vasárnapi interjúja alapján.

A Diákhitel Zrt. volt vezérigazgatója – Varga Judit volt férje – a Partizánnak többek között arról beszélt, hogy a Balásy Gyula vezette, NER-es reklámcég a piaci árhoz képest három vagy akár hatszoros áron dolgozik, ráadásul nem is voltak elégedettek a munkájával, ezért Magyar nem akart velük dolgozni. Ekkor azonban kapott egy telefonhívást Nagy Ádámtól, Rogán Antal kabinetfőnökétől, hogy ha nem írja alá a szerződéseket és a teljesítési igazolásokat, annak következményei lesznek. Magyar Péter ezután úgy döntött, hogy maga távozik a posztról.

The post Hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Vona Gábor pártja Magyar Péter interjúja után first appeared on 24.hu.

Bilincsben és vezetőszáron vittek el egy 38 éves orvost Algyőn – videó

Bilincsben vittek el a rendőrök egy 38 éves orvost Algyőn. Ezzel 23 orvosra nőtt az országos méretűvé duzzadt ortopéd cipős ügyben elfogott doktorok száma.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda most egy Csongrád-Csanád vármegyei cég ügyében vizsgálódik, amely gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A nyomozás adatai szerint a kft. ügyvezetője egy olyan, anyagi függőségen alapuló, többszintes hálózatot működtetett a vállalkozását felhasználva, aminek az volt a célja, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni a NEAK-tól.

A rendőrök egy héttel ezelőtt kutatást egy ortopéd orvosnál Algyőn, aki kapcsolatba hozható az üggyel. Ennek során informatikai eszközökből nyert elektronikus adatokat, valamint mobiltelefont foglaltak le.

Négy év börtönre ítélték az egykori ásványvízkirályt

Költségvetési csalás bűntette miatt négy év börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélték szerdán a Kecskeméti Törvényszéken a hazai ásványvízpiac egykori jelentős piaci szereplő cégének kecskeméti ügyvezetőjét. E mellett még mintegy 30 vádlottat ítéltek 1-től 4 évig terjedő szabadságvesztésre, illetve felfüggesztett börtönbüntetésekre.

Az ítélet nem jogerős.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség 2018-ban 50 vádlottal szemben nyújtott be vádiratot több gazdasági társaság felhasználásával megvalósított, éveken keresztül működő és a költségvetést jelentős mértékben károsító bűnös tevékenység miatt. A bűnszervezet a vád szerint 4 milliárd 245 millió 947 ezer 719 forint értékű vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek oly módon, hogy belföldi és uniós gazdasági társaságokat használt fel a költségvetési csalás elkövetéséhez.

Házkutatás volt a 24.hu tulajdonosának cégénél a Varga Zoltán és társai ellen folyó nyomozás ügyében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó főosztálya házkutatást tartott Varga Zoltán, a Central Médiacsoport elnökének és tulajdonosának érdekeltségénél, a Central irodaházában a Varga ellen folyó nyomozás ügyében.

Vadászházat vett a polgármester a lenyúlt pénzből

Vádat emeltek a korábbi újszentiváni polgármester ellen, aki négy társával egy munkásszálló építése során több mint 200 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek – olvasható az MTI tudósításában.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője – a település nevének említése nélkül – kedden közölte az MTI-vel, hogy a főügyészség a vádlottakat bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás bűntett elkövetésével vádolja.

A vád szerint a Szeged környéki település polgármestere 2017 júliusában támogatási kérelmet nyújtott be a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz 80 férőhelyes munkásszállás megépítésére és annak fenntartására. A pályázat alapján az önkormányzat 222 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, utólagos elszámolás mellett. A vádirat szerint a vádlottak már a pályázat benyújtásakor tudták, hogy a pályázatban megjelölt összköltségnél jóval alacsonyabb áron kivitelezhető a beruházás, ezért a közbeszerzés során egy olyan fővárosi székhelyű cég nyert generálkivitelezőként, amelyet ténylegesen a polgármester irányított, és amelyet csak a valós költségekhez képest jóval nagyobb összegű számlák kiállítása érdekében vontak be.

A NAV elutasította a feljelentést a bajóti fociklub ügyében

Önök szerint minden rendben van a Bajót Szikra SE csapata körül?

Erről kérdezte Vadai Ágnes (DK) a legfőbb ügyészt, miután a Komárom-Esztergom megyei falu  focicsapata idén ősszel országosan ismert lett, miután sokáig ki sem tudott állni, miközben a pálya mellett 104,4 millió forintos tao-támogatásból épül öltöző. Korábban az egyesület vezetője, Dudás Júlia a megyei lapnak azt mondta, a megyei harmadosztályú csapat nemzetközi átigazolásokra vár. Később, a hetedik fordulóban derült ki, hogy nyolc fekete-afrikai játékossal töltötték fel a Bajóti Szikra SE keretét.

A legfőbb ügyész tartalmilag feljelentéskét értékelte Vadai Ágnes kérdését. Polt Péter azt írta:  elbírálásra elküldte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságnak, ám a költségvetési csalás miatt tett feljelentést – bűncselekmény hiányában – a hatóság elutasította. 

Egy csalási ügy tárgyalásán előkerült egy felvétel, amin a bíró előre elmondja, mi lesz az ítélet

A 24.hu információja szerint a múlt héten lemondott a Debreceni Törvényszék egyik bírája, miután egy több vádlottas költségvetési csalási ügy tárgyalásán lejátszottak egy hangfelvételt, amelyen az volt hallható, hogy Kálmánczi Antal bíró egy bizalmas beszélgetésben előre elmondta, milyen ítéletre számíthatnak a szereplők.

A Debreceni Törvényszék sajtószóvivője, Dobó Dénes kérdésünkre azt írta, hogy

a költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban szereplő ügyvédek a bíró kizárására tettek indítványt, amelynek elbírálása okafogyottá vált figyelemmel arra, hogy dr. Kálmánczi Antal 2023. október 13-án bírói tisztségéről indoklás nélkül lemondott.

Nyomozás indult a Megafon és a CÖF rejtélyes forrásokból származó milliárdjai miatt

A NAV már vizsgálja, hogy honnan érkezett két év alatt több mint 8 milliárd forint a fideszes influenszerekhez és a kormánypárti civil szervezethez.

Ki pénzeli a NER propagandát? A NAV nyomoz

Ki pénzeli a NER propagandagépezetét?

Erről kérdezte Vadai Ágnes a legfőbb ügyészt, miután a 24.hu megírta, hogy legalább nyolcmilliárd forint érkezett az elmúlt években a kormánypárti influenszereket foglalkoztató, illetve a Fidesz érdekében kampányokat folytató szervezetekhez (CÖF-CÖKA, Megafon, Aktuális Média, Budapest Beszél) úgy, hogy az összeg forrásáról semmi sem deríthető ki. Cikkünk ismertetése után a Demokratikus Koalíció képviselője ismét felhívta Polt Péter figyelmét arra, hogy milyen törvények alapján várná el, hogy az ügyészség hivatalból járjon el az ügyben, derítse fel az esetleges jogsértéseket.

Vadai Ágnes kérdését a legfőbb ügyész tartalmilag ezúttal is feljelentésként értékelte, azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának továbbította, ahol költségvetési csalás bűntette miatt október 6-án nyomozást rendeltek el.