Best WordPress Hosting
 

Videón, ahogy egy férfi kirohan a vécépapírral és kajákkal megtömött kosarával az Aldiból

Vádat emelt a Gödöllői Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki kilenc napon belül négyszer is fizetés nélkül akart távozni a Kistarcsánál lévő élelmiszerüzletekből. Úgy tudjuk, hogy a férfi lopni akart a Lidl-ből, a Penny-ből, és az Aldiból is, de annyira gyanúsan viselkedett, hogy rendre lebukott.

Alighanem elege lett abból, hogy folyamatosan nyakon csípik a biztonságiak, mert egyik alkalommal szó szerint kifutott a vécépapírral, és élelmiszerekkel teli kosarával az Aldiból.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy egy év letöltendő börtönbüntetést és egy év közügyektől eltiltást kértek a többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopással vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Áruba bocsátotta a nyomorba befogadott lányokat, aki nem csinált pénzt, azt kidobta a házból

Kiszolgáltatott helyzetben lévő fogadott be a végtelenül lepusztult és retkes házába egy kistarcsai férfi, majd áruba bocsátotta a testüket a szállásért cserébe. Aki nem csinált pénzt, azt egyszerűen kidobta. Mellette “kristályt” árult a fiával.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a helyi körzeti megbízottak szereztek tudomást a történtekről, és mivel felmerült az emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja bevonták az ügybe a vármegyei nyomozókat is.

A több hetes felderítő munka után pár nappal ezelőtt ütöttek rajta kistarcsai bűntanyán. Az apát és fiát elfogták, ruhájukban további bizonyító erejű, alufóliába csomagolt fehér poros pakkok lapultak, ahogyan a ház átkutatása is hasonló eredményt hozott. A kristály néven ismert szer a gyorsteszt szerint N-ethylbuphedrone tartalmú, amely új pszichoaktív anyagnak minősül.

Teljesen leáll Pest megye legnagyobb kórházának egyik belgyógyászati osztálya

Komoly bajba került a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Kunetz Zsombor információja szerint: az intézmény egyik belgyógyászati osztálya (endokrinológia, anyagcsere és diabetológiai osztály) teljesen leáll, míg a másik három belgyógyászati osztály (angiológia, kardiológia és gasztroenteorológia) csak erősen csökkentett kapacitással tud működni.

A csökkentett működésre átálló osztályokon Veresegyházról, Szadáról, Isaszegről, Erdőkertesről és Pécelről egyáltalán nem fogadnak fekvőbetegeket, de mindenhol legalább részlegesen szünetel a fekvőbeteg-ellátás.

Kunetz Zsombor a kijelölő határozatot is csatolta Facebook posztjában. Ebből kiderül, hogy a kardiológia esetében a váci Jávorszky Ödön Kórházat kötelezik a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház helyett kardiológiai betegellátására, miközben ott már 2021 vége óta humánerőforrás hiány miatt nincs kardiológiai fekvőbeteg ellátás.

Olyan hangosan zúg a kistarcsai kórház klímája, hogy a közelben lakók hónapok óta nem alszanak rendesen

Nappal és éjszaka is folyamatosan zúg a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház légkondicionáló berendezése – derül ki az RTL Híradó riportjából. A kórház mellett egy lakótelep van, az ott élők hónapok óta hallgatják a monoton zajt.

Az egyik lakó azt mondta a csatornának, hogy a kórház szülészete felett van a zúgó berendezés, ezt hallják az ott élők, akik közül sokan hetek óta nem alszanak rendesen. A házban harminc család lakik.

A kimerült lakók levélben kérték a zaj megszüntetését a kistarcsai kórháztól, de érdemi választ egyelőre nem kaptak. Az RTL úgy tudja, a kórház a lakók panaszát saját hatáskörben kivizsgálta, sőt a főigazgató hatósági vizsgálatot is kezdeményezett, és ez alapján dönt majd a további teendőkről.

Gyógyultan elengedték, a kórház előtt meghalt

A kistarcsai kórház bejárata előtt halt meg egy 44 éves férfi, közvetlenül at követően, hogy egy hetes kezelése után gyógyultnak nyilvánítva hazaengedték – írta a Blikk. A lapnak a gyászoló édesanya azt mondta, fiát kerekesszékben vitték a kijáratig, ott felállt, akkor érkezett a taxi, be akartak szállni, de fia összeesett. Próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta, a kórház bejáratánál halt meg.

Az anya azt állítja, autista fiát pszichés betegként kezelték, pedig szerinte nem volt az, „nem foglalkozott vele senki úgy, ahogy az állapota megkívánta volna.” A Blikk a birtokába jutott dokumentumok alapján azt írja, a kórházi papírokon panaszként bizonytalan hasi fájdalmak szerepeltek, a halotti anyakönyvi kivonat szerint a halálát a tüdőverőér rögösödése okozta, de tágulásos szívizom-problémája is volt. Ezt  rokonai szerint az orvosoknak észre kellett volna venniük.

A kórház orvosigazgatója a lapot arról tájékoztatta, hogy a hozzátartozói bejelentést kivizsgálták, a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház orvosai, illetve az ápolószemélyzet felelősségét megalapozó szakmai hibát, mulasztást nem tártak fel. A család a rendőrségen feljelentést tett.

Belső vizsgálatot indítottak a kistarcsai iskolában, miután a polgármester leállított egy rendezvényt

Belső vizsgálatot indítottak a kistarcsai Simándy József Általános Iskolában, miután szerdán a város polgármestere személyesen állítatott le egy motoros bemutatót, ami az intézményben zajlott.

Juhász István polgármester (Fidesz-KDNP) szerda délelőtt a közösségi médiában adott hangot felháborodásának, mert az általános iskolában szerinte quados bemutatót tartottak. Mint írta, amint értesült az eseményről, a helyszínre sietett, és azt látta, hogy „a minimális balesetvédelmi feltételek sincsenek betartva, a gyerekek veszélyes távolságban állnak a gyorsan haladó, trükköző, több száz kilós járművektől.”

A rendezvényt azon nyomban leállíttattam, személyi sérülés szerencsére nem történt, a szervezőket pedig az irodámba kérettem, hogy megtudjam, hogyan történhetett meg ilyen egy önkormányzati ingatlan területén, egy tankerület által üzemeltetett iskolában!