Best WordPress Hosting
 

A Greenpeace a bíróságon semmisítené meg a Mátrai Erőmű környezetvédelmi engedélyét

A Greenpeace keresetet nyújtott be a Mátrai Erőmű környezetvédelmi engedélye ellen, amit a Heves Vármegyei Kormányhivatal adott meg az erőműnek 2024. március 12-én. A szervezet szerint az erőművet a kormány eredeti bejelentése szerint 2025 végéig le kell állítani. Az erőmű Magyarország legnagyobb szén-dioxid kibocsátója, így az engedély alapján további négy évig folytathatná klímakárosító üzemét, a hatóság pedig ráadásul arra is engedélyt adott, hogy az erőmű a vonatkozó határértéken felül bocsáthasson ki higanyt a légkörbe.

Az engedély ellen a Miskolci Törvényszékre benyújtott keresetben azt kéri a szervezet, hogy a bíróság semmisítse meg az engedélyt. A Greenpeace szerint az eljárás során nem foglalkoztak érdemben az erőmű szén-dioxid kibocsátásaival, holott azoknak az éghajlatváltozásra gyakorolt hatásait is vizsgálni kellett volna.

A szervezet azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a hatóság engedélyt adott az idegrendszert károsító higanynak a vonatkozó határértéken felüli kibocsátására. Az eljárás során ugyanis nem vizsgálták az összes lehetséges megoldást a kibocsátások csökkentésére.

Nettó klímabűncselekmény a Mátrai Erőmű működtetése

Megadta a környezethasználati engedélyt a Heves Vármegyei Kormányhivatal, így 2029. március 12-ig üzemelhet a Mátrai Erőmű, derül ki a kormányhivatal oldalára feltöltött határozatból. A Greenpeace Magyarország a Facebook-oldalán arról posztolt, hogy pár órával a határozat megjelenése előtt akcióztak az erőmű előtt, mert a szervezet szerint „nettó klímabűncselekmény” az erőmű működése.

Greenpeace-aktivisták tegnap délelőtt a Mátrai Erőműnél egy hatalmas homokórával figyelmeztették a magyar kormányt, hogy kifutunk az időből a klímaválsággal folytatott küzdelemben. Ezért klímabűncselekménnyel érne fel, ha meghosszabbítanák a Mátrai Erőmű üzemidejét.  A Greenpeace szerint a klímagyilkos Mátrai Erőművet, mely hazánk szén-dioxid kibocsátásának 7-8%-ával járul hozzá a klímakatasztrófához, a kormány korábbi nyilatkozatainak megfelelően legkésőbb 2025 végén be kell zárni, és a tervezett gázerőműveket sem szabad megépíteni. A zöldszervezet ezért keresetet nyújtott be a bíróságra a kormány ellen, mert nyilvánosságra szeretné hozni, hogy a magyar kormány milyen alapon döntött a további klímapusztítás mellett. A Greenpeace szerint a magyar embereknek joguk van azt is tudni, hogy a kormány mennyi adóforintból tervezi finanszírozni a lakosság és a környezet további szennyezését.

Még 4 év környezetpusztítás? Még 4 év klímarombolás? Még 4 év mérgezés?