Best WordPress Hosting
 

Kivitték az utcára, és agyonlőtték első miniszterelnökünket

Magyarország első felelős miniszterelnöke lemondása után alig egy héttel, 1848. október 10-én köznemzetőrnek jelentkezett. A fegyveres önvédelem ekkor már megkezdődött, a  kormányzás törvényes folytatása lehetetlenné vált, az osztrákok hadiállapotot hirdettek Magyarországon. Batthyány Lajos úgy vélte, ebben a helyzetben hátrébb kell lépnie, de fegyverrel, egyszerű közlegényként szolgálhatja a hazáját.

Új katonai „kalandja” – politikai pályája előtt a reguláris hadseregben szolgált – azonban nem tartott sokáig, december 31-én visszatért az országgyűlésbe. Sejthette, hogy „baj lesz”, a dinasztia bosszút fog rajta állni, de környezete tanácsa és az intő jelek sokasodása ellenére sem volt hajlandó menekülni. Bízott a jogban, bízott ártatlanságában, de 1849. január 9-én letartóztatták. Még ezek után is alkalma lett volna a szökésre, büszkeségből nem élt vele – erről szólt előző cikkünk.

Idén volt 175 éve, hogy Batthyány Lajos megkapta a miniszterelnöki kinevezést. A 24.hu-n Dr. Melkovics Tamás történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója segítségével sorozatot indítottunk Batthyány életének bemutatására. A folytatásban arról lesz szó,