Best WordPress Hosting
 

A Belügyminisztérium közleményt adott ki a kórházi osztályok leállásáról

Folyamatosak az egyeztetések a budai kórházakkal – írja szerda délutáni közleményében a Belügyminisztérium, miután kiderült, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Intézet (NNGYK) honlapján megjelent határozatok alapján kórházi osztályok részlegesen, illetve teljesen leálltak.

Kunetz Zsombor orvos hétfői Facebook posztjában hívta fel a figyelmet arra, hogy az NNGYK honlapján január hatodikán egyszerre 20 egészségügyi intézmény részleges leállását jelentette be. A listából egyebek mellett kiderül, hogy a Szent János Kórház már a sérültek, illetve az ittas sérültek ellátását sem tudja biztosítani. Több mint egy tucat fekvőbeteg ellátóhely ellátási palettája szűkül, köztük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza centrumkórháznak, továbbá a Heves megyei Markhot Ferenc centrumkórháznak, ahonnan ügyeleti időszak alatt a szemészeti ellátásra szorulóknak Debrecenig kell utazniuk.

A Pintér Sándor vezette belügy most azt írja, „a híresztelésekkel ellentétben egy beteg sem marad ellátatlanul.” Azt is közölték, hogy szerdán a budai kórházak vezetői egyeztettek Takács Péter államtitkárral (a találkozót maga Takács kezdeményezte). Az államtitkár az egyeztetés elején leszögezte: „az egészségügyi kormányzat számított arra, hogy a bérnővéreket kizsákmányoló profitéhes vállalkozások hergelésének ellenzéki politikusok és magukat szakértőnek nevezők is felülnek, és a politikai haszonszerzés érdekében attól sem riadnak vissza, hogy a szakdolgozókat és a betegeket riogassák.”