Best WordPress Hosting
 

Vádat emeltek a férfi ellen, aki bosszúból felgyújtotta egy korábbi albérletét Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a főbérlőjével elmérgesedett viszonya miatt felgyújtotta az általa korábban bérelt ingatlant – közölték hétfőn.

A vádirat lényege szerint a büntetett előéletű, felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló férfi 2022 júliusáig albérlőként lakott a sértett tulajdonát képező Marcali környéki ingatlanban, ekkor azonban a bérleti viszonnyal összefüggő viták miatt a felek kapcsolata megromlott, és a sértett felszólította a férfit, hogy költözzön ki a házból. A felszólításnak a vádlott ugyan eleget tett, de már a kiköltözéskor megfenyegette a sértett családját azzal, hogy rájuk fogja gyújtani a házat.

A vádlott végül 2022 júliusának végén be is váltotta a fenyegetését, ekkor ugyanis a délutáni órákban bement a sértett tulajdonát képező ingatlanra, ahol egy öngyújtóval meggyújtotta a lakóházzal egybeépített terménytárolóban lévő szénát, majd amikor látta, hogy a széna nyílt lánggal égni kezd, elhagyta az ingatlant. A férfi által okozott tűz ezt követően átterjedt a melléképület födémjére, majd a tetőszerkezeten keresztül haladt a ház utcafronti része felé.

3 év 4 hónapot kértek a nyugdíjasra, aki elkeseredésében a halott anyjára és magára gyújtotta az elárverezett házat

Évekre börtönbe kerülhet az a szolnoki nyugdíjas, aki hónapokig élt együtt a halott anyjával, majd végső elkeseredésében magára gyújtotta a házat, miután a végrehajtók elárverezték a feje fölül. A Szolnoki Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt állítja bíróság elé a 73 éves helyi férfit.

Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 3 év 4 hónap szabadságvesztést kértek a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Az idős férfi egy szolnoki családi házban lakott a 92 éves édesanyjával. A kölcsöntartozásai miatt végrehajtás indult ellene, és elárverezték a házat a feje fölül. Ebből tavaly szeptember 26-án kellett volna kiköltözniük, hogy birtokba vehesse az új tulajdonos.

Behatolt egy házba egy férfi Encsen, majd felgyújtotta az ágyat és elszaladt

Egy férfi a kaput berúgva behatolt az egyik Ercsi ingatlan udvarára hétfőn, majd fenyegetően azt hangoztatta, hogy felgyújtja a házat.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi bement az utcafronti lakrészben található hálószobába és égésgyorsítóval begyújtotta az ott lévő ágyat. A tüzet később megkísérelte eloltani, de miután ez nem sikerült, elszaladt.

police.hu

Bezárkózott, késeléssel fenyegetőzött, magára gyújtotta a lakást egy férfi Angyalföldön

Bezárkózott és magára gyújtotta a lakást, gázrobbanással és késeléssel fenyegetőzött egy zavart férfi Angyalföldön Már fuldoklott, amikor a budapesti rendőrök kihozták a sűrű füstből.

A BRFK közlése szerint augusztus 8-án délután öt körül érkezett bejelentés szerint az ittas férfi összeveszett családtagjaival, majd egyedül bezárkózott, és azzal fenyegetőzött, hogy aki bemegy hozzá, leszúrja, illetve felrobbantja a társasházi lakást.

A férfi nem jött ki a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály helyszínre érkező munkatársainak felszólítására. A rendőrök kiürítették a lépcsőházat​, a szolgáltatóval elzáratták a gázt, majd miután látták, hogy füst szivárog bentről, betörték a bezárt, belülről eltorlaszolt ajtót.

Elmegyógyintézetbe küldenék a keszthelyi társasházat felgyújtó, 170 milliós kárt okozó nőt

Vádat emelt a Zala Vármegyei Főügyészség azzal a keszthelyi nővel szemben, aki két évvel ezelőtt felgyújtotta azt a társasházat, amelyikben lakott. A lakók mind időben ki tudtak menekülni, de az épületben 170 milliós kárt keletkezett.

A vádirat szerint a mentális egészségi állapota miatt gyógykezelés és gondozás alatt álló nő az ominózus napon a 12 lakásos keszthelyi társasházban lévő, részben a tulajdonát képező első emeleti lakásában tartózkodott, amikor az ágyon ülve egy öngyújtóval meggyújtotta a párnáját.

Az ágynemű lángra kapott, amit a nő egy másik párnával csapkodni kezdett, majd azzal felhagyva elhagyta a lakást. A tűz gyorsan tovább terjedt a szobában az éghető tárgyakra, és 2-3 percen belül meggyújtotta a födémet.