Best WordPress Hosting
 

Elkezdtek visszalépni a diákok a vezetéstől Tuzson Bence kusza nyilatkozatai miatt

Sok tanuló visszalépett a vezetéstanfolyamoktól – ennyi hatása mindenképpen volt Tuzson Bence igazságügyi miniszter múlt heti ellentmondásos bejelentéseinek. Ez derült ki legalábbis az RTL Reggeli című műsorából, ahol egy vezetéstechnikai oktató, Köves Szilárd volt a vendég.

„Csak kérdőjeleink vannak. Lehetséges ennek jó kimenete is, meg rossz is. Jelenleg ott tartunk, hogy nagyon sok kollégámmal beszéltem, akik mondják, hogy a tanulók egyszerűen visszalépnek a vezetéstől, mert azt mondják, hogy kivárják, míg szeptember lesz és ingyenes lesz a jogosítvány” – fogalmazott a vezetéstechnikai oktató.

Tuzson Bence csütörtök reggel  jelentette be a közösségi médiában, hogy szeptember 1-jétől ingyenesen szerezhetnek jogosítványt a középiskolások. Az igazságügyi miniszter egyben kijelentette azt is, hogy a rendelkezés teljeskörű, érvényes a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órákra, valamint a vizsgákra is, mindent az állam áll.