Best WordPress Hosting
 

Videón, ahogy lángol egy oszlopnak csapódott Lamborghini

Emberöléssel vádolják azt a sofőrt, aki még 2023. decemberében egy Lamborghinit vezetve oszlopnak ütközött, utastársa halálát okozva.

2023. december 4-én késő este Manhattanben Alejandro Rentas egy bérelt luxusautóval áthajtott a piroson, ezért a rendőrök megpróbálták megállítani. A járőrök elől menekülő 22 éves férfi el akart hajtani egy Hyundai mellett, de a manőver nem sikerült, autója megpördült, nekicsapódott a Hyundainak, majd a metró vonalát tartó oszlopnak.

A Daily mail által közölt videón azok a pillanatok láthatók, ahogy a tűzoltók kihúzzák a férfit a Lamborghiniből – másodpercekkel azelőtt, hogy az felrobbant, a 21 éves női utas, Tiana Rodriguez halálát okozva. A büntetlen előéletű Rentas azóta is kórházban van.

Alighogy megérkezett új Ferrarija, Jákob Zoltán már rendelt egy McLarent is

Jákob Zoltán a csütörtöki Tények Pluszban mesélt legújabb, Ferrari márkájú, 230 millióba kerülő luxusautójáról, majd péntek reggel a TV2 egy másik műsorában, a Mokkában is ugyanez volt a téma. Itt az üzletember elárulta, erre az évre kiélte az autóvásárlási mániáját, de jövőre már vannak tervei.

Már meg van rendelve, májusban jön egy McLaren. Abból a legnagyobb, legújabb, 750 lóerős. Két év múlva pedig Lamborghiniből a legújabb, a Revuelto

– fogalmazott a műsorban Jákob Zoltán.

Limitált szériás Ferrarit és egy Lamborghinit is lefoglalt a NAV egy bűnszervezet vezetőjénél

Egyszer s mindenkorra vége a fényűző életnek. Munkatársaink rátették a kezüket egy bűnszervezet vezetőjének garázsában talált limitált szériás Ferrarira, amelyből mindössze csak húszat gyártottak

– írják a NAV Facebook oldalán. A luxusautó csomagtartójából pedig több mint 1,1 millió euró került elő. Egy másik helyszínen Lamborghini Urus-t parkoltattak.

A bűnszervezet számlagyárként működött, az elkövetők 2021 nyarától összesen 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek a NAV bejegyzése szerint.

Akár 700 millióért is lehet új gazdája a Lamborghininek, amit DiCaprio karaktere tört össze A Wall Street farkasában

November 25-én, Abu Dhabiban kerül majd kalapács alá Martin Scorsese épp tíz éve született filmje, A Wall Street farkasa legfontosabb négykerekű szereplői, a hófehér Lamborghini Countach-ok egyike – írja a Robb Report.

A Bonhams aukciósház által szervezett eseményen a végösszeg akár a másfél-kétmillió dollárig is felkúszhat – ez mai árfolyamon 530-705 millió forintot jelenthet –, ez pedig nyilvánvalóan piszkosul magas ahhoz képest, hogy a filmben némi erős nyugtató (metakvalon) elfogyasztása után ütköző karakter jó eséllyel vezethetetlenné tette.

Magát az ütközést a vásznon sajnos nem láthatjuk, végignézhetjük azonban, ahogyan a DiCaprio által játszott Jordan Belfort begyógyszerezve csak nagy nehézségek árán képes beszállni az alacsony autóba, néhány kisebb ütközést abszolvál, majd már csak a részben a stáb által szétvert, részben pedig a Scorsese által kért platós teherautóval még tovább bántalmazott roncsot láthatjuk.

Pofátlanul drága az új Lamborghini-laptop

Lamborghini márkajegyekkel ellátott, limitált kiadású laptopot adott ki a Razer – olvasható a vállalat honlapján. Mint írják, a Razer Blade 16 x Automobili Lamborghini Edition nevű eszközbe a laptopok számára legjobb Nvidia videókártya és Intel processzor került.

A Lamborghini jellegzetes narancssárga színével díszített gépházban GeForce RTX 4090 videókártya, 13. generációs Intel Core i9-13950HX processzor, 32 gigabájt memória és 2 terrabájtnyi tárhellyel rendelkező SSD található.

A különleges PC elképesztően drága és limitált: csupán 150 darabot készítenek belőle, az ára pedig 5000 dollár, vagyis több mint 1,8 millió forint.

Lamborghinit ajándékozott feleségének a youtuber, amiért egy másik férfivel forgatott szexjelenetet a nő

Egy youtuber Lamborghinit ajándékozott a feleségének, miután egy másik férfivel forgatott szexjelenetet a nő – írja a Daily Mail.

A 39 éves férfi azért vette meg a 400 ezer dolláros (nagyjából 130 millió forint) luxusautót, mert állítólag büszke a feleségére, amiért mással is együtt volt kamera előtt, és bármit megtenne a „királynőjéért”. A férfi szerint a jelenet kifejezetten jót tett a karrierjüknek.

A nő néhány héttel ezelőtt egy interjú során elmesélte, hogy a másik férfivel, Jason Luvval jobban élvezte az együttlétet, mint az Adam22 és No Jumper nevű YouTube-csatornákat készítő férjével. Lena szerint az „új és izgalmas” volt, valamint másik partnerének nagyobb a pénisze. A pár azt is elárulta, hogy mióta ez megtörtént, sokkal aktívabb a szexuális életük – a feleség megfejtése szerint azért, mert Adam bizonyítani akar.

Elkelt az utolsó benzines Lamborghini, jönnek a hibrid luxusautók

Eladta utolsó robbanómotoros járművét a Lamborghini – írja a Reuters. A vállalat még tavaly júliusban jelentette be, hogy 1,8 milliárd eurót fektet a hibridautók gyártásába 2024-ig, és még többet, hogy az évtized végére teljesen elektromos járműveket forgalmazhassanak.

A luxusautókat gyártó cég vezetője, Stephan Winkelmann most arról számolt be, hogy beteltek a megrendelési könyveik, tehát már mindegyik, a jövőben legyártásra kerülő robbanómotoros járművük gazdára talált. Ezzel lezárul a Hurucan és az Urus modellek korszaka, 2024-ben pedig kezdetét veszi a Revuelto nevű, plug-in hibrid modell uralma. Winkelmann szerint a Revueltokat hamar felvásárolják majd, arra számít, hogy 2025 végére az utolsó darab is gazdára talál.

The post Elkelt az utolsó benzines Lamborghini, jönnek a hibrid luxusautók first appeared on 24.hu.

Elromlott a Ferrari, ezért érkezett Lamborghinivel Balásy Gyula, a magyar lakosság rettegésben tartásából súlyos állami milliárdokat kereső milliárdos (Videóval!)

A Balatonnál egy Lamborghini típusú sportautóból kiszállva kapta el a 444 egy nem akármilyenre sikerült videóriportra Balásy Gyulát, a New Land Media és a Lounge Group cégbirodalmak tulajdonosát, aki rommá kereste magát az elmúlt években abból, hogy cégein keresztül az állam migránsokkal, Brüsszellel, vagy Soros Györggyel riogatta a magyar lakosságot. Ő mostanáig nem nagyon szerepelt a médiában.