Best WordPress Hosting
 

Mit keresett Bolsonaro a magyar nagykövetségen?

Nem tagadom, hogy a nagykövetségen voltam. (…) Nem mondom meg, hol jártam még. Baráti kapcsolatban vagyok néhány államfővel, akik aggódnak értem

– mondta Jair Bolsonaro, Brazília korábbi elnöke, miután kiderült, hogy a brazíliavárosi magyar nagykövetségen bujkált. Az ügyet a New York Times videós bizonyítékok alapján tárta fel, miután a követség kameráinak felvételeit valaki kiszivárogtatta a lapnak. E szerint a 2022-ben az elnökválasztást elbukó Bolsonaro két napot töltött hazánk külképviseletén, február 12. és 14. között, mindössze néhány nappal azután, hogy a rendőrség elvette az útlevelét, és letartóztatta két korábbi beosztottját, akiket azzal vádolnak, hogy puccsot terveztek végrehajtani.

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI Orbán Viktor miniszterelnök és Jair Bolsonaro korábbi brazil államfő Javier Milei argentin elnök beiktatási ünnepségén Buenos Airesben 2023. december 10-én.

Bolsonaro pizzát, kávéfőzőt és párnákat is kapott, míg a brazíliai magyar nagykövetségen bujkált

Pizzát, kávéfőzőt és párnákat is kapott Jair Bolsonaro volt brazil elnök, mialatt a brazíliai magyar nagykövetségen tartózkodott – írja a Metropoles brazil lap, szúrta ki a hvg.hu.

Keddre diplomáciai botrány alakult ki a két ország között az ügyből, a brazil külügyi tárca bekérette Halmai Miklóst, Magyarország brazíliai nagykövetét, hogy magyarázatot adjon arról, hogy miért bujkált a volt brazil elnök a követségen.

Halmai személyesen fogadta a volt elnököt a nagykövetségen, és mint a brazil lap írja, később ő maga volt az, aki a kávéfőzőt a szobájához vitte, a pizzát pedig biztonsági őrök továbbították neki, miközben kocsija a követség parkolójában állt.A New York Times írta meg hétfőn biztonsági kamerák felvétele alapján, hogy Bolsonaro feltűnt a brazíliavárosi magyar képviselet előtt február 12-én, hogy a brazil rendőrség egy ellene folyó nyomozás miatt bevonta az útlevelét és letartóztatták két tanácsadóját, akiket azzal vádolnak, hogy puccsot terveztek, miután az előző elnök 2022-ben elvesztette a választást.

Bekérette a brazil külügyminisztérium a magyar nagykövetet Bolsonaro bujkálása miatt

A brazil külügyminisztérium bekérette Halmai Miklós magyar nagykövetet, hogy magyarázatot adjon arra, miért bujkált Jair Bolsonaro a magyar nagykövetségen – írja a The Guardian.

Ahogy arról tegnap a New York Times cikke alapján beszámoltunk, február nyolcadikán a brazil rendőrség elvette Jair Bolsonaro volt elnök útlevelét, és letartóztatta két korábbi beosztottját, akiket azzal vádolnak, hogy puccsot terveztek végrehajtani az országban, miután Bolsonaro elvesztette a választást. Négy nappal később Boslonarot videóra vette egy kamera, amint a brazíliavárosi magyar nagykövetség bejárata előtt várakozik. A nagykövetség kameráinak felvételeit valaki kiszivárogtatta a lapnak.

A volt brazil elnök két napig volt a magyar nagykövetségen, ahol a magyar nagykövettel is találkozott. Bolsonarot idegen állam nagykövetségének területén nem tudják letartóztatni.