Best WordPress Hosting
 

Mindenki hozzátette a magáét a 4iG ezermilliárdos „sikersztorijához”, a jegybank, az MFB és az Eximbank is

A harmadik negyedévben is veszteséget mutatott ki a Jászai Gellért vezette 4iG Nyrt. csoport, 6,3 milliárd forint volt a mínusz adózás után, pedig története során sosem látott méretű, 421 milliárd forint árbevételt ért el. A növekedési sebességet mutatja, hogy a tavalyi évben 277 milliárd bevételt könyvelt el, és már az is 196 százalékkal haladta meg az előző évit. Az idei rekordbevételben része volt a Vodafone esetében az inflációhoz igazított áremelésnek, de erős háromnegyedévet hozott az Antenna Hungária is, amiben jelentős szerepet játszott az atlétikai vb lebonyolítása – említi meg több más tényező mellett a cég prezentációja.

A tőzsde prémiumkategóriájában forgó 4iG pénzügyi jelentése a veszteséget a kedvezőtlen devizaárfolyammal, illetve az akvizíciókkal megszerzett eszközök amortizációjával és a hitelek kamattörlesztésévél magyarázza.

A 4iG az elmúlt 2–3 évben egymás után jelentette be újabb és újabb szerzeményeit: