Best WordPress Hosting
 

Havas Henrik vezeti Gattyán György médiacégét

Havas Henrik lett Gattyán György médiabirodalmának elnöke – írja a Blikk. A lap információi szerint feladata a frisshirek.hu online portál olvasótáborának, illetve a hozzá tartozó YouTube-csatorna nézőszámának növelése lesz. Havas Henrik azt mondta, a Docler Holdinghoz tartozó  Frisshírek Médiacsoportnál készen kapta a technológiát, amely a mesterséges intelligencia segítségével cikkeket generál, ami idehaza még meglehetősen újnak számít. Igényes, szórakoztató lapot akar.

Havas Henriket azzal is megbízták, hogy állítson fel egy oknyomozó újságírókból álló, független szerkesztőséget, amely politikai, gazdasági érintettségű korrupciógyanús ügyeket dolgoz majd fel.

Az első sikereimet én is ezen a területen értem el. Nehéz műfajról van szó, ezért is keresünk felkészült, elkötelezett újságírókat, és a munkájukhoz próbáljuk megteremteni a szakmai, technikai, anyagi feltételeket

Gattyán György pártja is indul az EP-választáson

A Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom is indul a 2024-es Európai parlamenti választásokon, jelentette be a mozgalom hétfőn. Huszár Viktor, a MEMO elnöke a párt youtube csatornájára feltöltött, október 23-i megemlékező videóban egyebek mellett arról is beszélt,hogy „a mozgalom sem a jelenlegi kormányzópártokban, sem az ellenzéki pártokban és azok szövetségeiben sem látja azt a fajta szellemiséget, amit 67 évvel ezelőtt szüleink, nagyszüleink képviseltek, amiért életüket áldozták”.

A Megoldás Mozgalom ezért úgy döntött, hogy önállóan indul és saját listát állít az Európai Parlamenti választásokon, közölte Huszár. Mint mondta:

a mozgalom a nemzet újraegyesítése érdekében új politikai programot dolgoz ki és egyben egy olyan új együttműködésen alapuló politikai kultúrát hoz létre, amely jelenleg hiányzik a magyar politikában.

Új főszerkesztőt kapott és egy fő kivételével lecserélték a teljes szerkesztőséget a Frisshírek hírportálnál

Egy fő maradt csak meg a hírportál eddigi stábjából, miután az Gattyán György cégcsoportjához, illetve a Megoldás Mozgalom elnökéhez, Huszár Viktorhoz került.

Megszólalt Föőr Gábor, a Frisshirek.hu leköszönő tulajdonosa, aki mindenkit elbocsátott, most pedig Floridában indít új céget

Föőr Gábor azt mondta a Media1.hu-nak, idén januárban több megkeresést is kapott a tavaly indult portálja, a Frisshirek.hu megvásárlására, ezután döntött úgy, hogy eladja azt Gattyán Györgynek, az ismert milliárdosnak. Föőr a lapnál tegnap történteket (azaz hogy mindenkit elbocsátott a stábból) átszervezésnek nevezte.

Gattyán Györgyhöz került a Frisshirek.hu

A milliárdos üzletember és a Megoldás Mozgalom volt pártelnökének sajtósa pár napja még tagadta a Media1 érdeklődésére, hogy Gattyán beszállna az online híriparba, portálunk azonban megtudta, hogy három hónappal ezelőtt Gattyán Györgyhöz került a Frisshirek.hu internetes végződés. Ugyanakkor a portál kiadójaként egyelőre nem ő, hanem a híroldalt alapító, az előválasztáson Márki-Zay Péter támogatottjaként induló Föőr Gábor és cége van feltüntetve.