Best WordPress Hosting
 

Osváth Zsolt: Nem véletlenül van gyomorbajom

Az emberek rájöttek, hogy amiről beszélek, nem kamu. Nem úgy állok ki a gyerekvédelemért, az alkoholizmus vagy a családon belüli erőszak ellen, hogy egy budai nagypolgári lakásban olvastam róla könyvben

– ezt nyilatkozta a hvg360-nak Osváth Zsolt. A népszerű influenszer, vállalkozó a portálnak elmondta, a tartalomgyártók tüntetése után – amelynek egyik szervezője és felszólalója volt – össztűz alá vette őt a propagandasajtó, ugyanakkor a dolog nem lepte meg, hiszen már három éve úgy nyilatkozott, hogy fél a közéleti szerepvállalásai miatti megtorlástól.

Arra kérdésre, nem nyomasztó-e, hogy a tüntetés után sokan politikai szerepvállalást várnak el az érintett influenszerektől, azt mondta: „Kilenc barát összeállt, megszervezett egy tüntetést. Lehet, hogy lesz még olyan közügy, amiért újra összeállunk, de mi arra az egy napra szerveződtünk. Aki tőlünk várt megoldást, azt a saját vágyálmai csapták be. Mi ilyet nem ígértünk, jelenleg képtelenek is lennénk rá. Bele se merek gondolni, ha pártot alapítottam volna, mi szakadna rám.”