Best WordPress Hosting
 

Bővülő svédasztalos iskolai menzák, csökkenő ételhulladék

Általánossá tenné a svédasztalos iskolai étkeztetést a Hungast – közölte Páger Zsolt, a cég üzletfejlesztési igazgatója. A szabadszedéses módszerrel az ételmaradék majdnem a felére csökkenhet.

A szabadszedéses projekt 2023 tavaszán kezdődött 24 iskolában, miután a Hungast Svédországban járva tapasztalatokat gyűjtött az ottani szolgáltatóktól. A külföldön látottak alapján az iskolákban is jól működtethető a svédasztalos rendszer, állapították meg, a kezdeti tapasztalatok pedig igazolták, hogy belföldön is lehet létjogosultsága egy ilyen kísérletnek. Sőt, a cég vezetője most úgy fogalmazott, hogy „talán ez hozhat valódi forradalmat a közétkeztetésben”.

Szeptembertől a kezdeti 5 ezer iskolás után már 40 intézmény 12 ezer diákjára kiterjedően folytatódott a kísérleti projekt.

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a kocsmák száma csökken.

A vendéglátóhelyek számának csökkenése évtizedes trend Magyarországon. A folyamatot a covid látványosan felgyorsította, és bár volt esély rá, hogy a járvány lecsengése után legalább ideiglenesen fordulat jön, végül nem ez történt.

A leglátványosabban a kocsmák fogynak: „italüzlet, kávézó, zenés-táncos szórakozóhely” kategóriába sorolt létesítményből jelenleg már csak durván 12 ezer van, 45 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben.

Menzamizéria miatt áll a bál Dunakeszin

Megdrágult a közétkeztetés Dunakeszin. A szülők a város fideszes polgármesteréhez fordultak, aki azonnali vizsgálatot indít, rendkívüli ülést hív össze. Az Index szúrta ki, hogy az ügy ennél jóval bonyolultabb.

Dióssi Csaba polgármester közösségi oldalán teljes körű kivizsgálást ígért az üggyel összefüggésben, azt  javasolta, a vizsgálat idejére függesszék fel az áremelést, a jövő hónapra kiszámlázott emelést a következő számlán írják jóvá.

Cseresznyés Csilla, a Momentum politikusa szerint Dióssi Csaba saját döntését vizsgálja ki, hiszen ő írta alá az előterjesztést a megemelt térítési díjakról. Közösségi oldalán az ellenzéki politikus dokumentumokkal is alátámasztotta ezt, szerinte a polgármester azt gondolja, büntetlenül hülyének lehet nézni a választókat.

A nyersanyagárakhoz igazították, de így is drágulhat az iskolai menza

Az élelmiszerárakkal párhuzamos drágulás (33-34 százalék) van a menzákon is, de a szeptembertől esedékes árakról még azért nem lehet biztosat mondani, mert abba az önkormányzatoknak is van beleszólásuk – mondta az InfoRádiónak a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke, Páger Zsolt.

Mint rámutatott, a háromszori étkezés térítési díja átlagosan havonta 15-20 ezer forint lehet egy gyermek esetében, vagyis a közétkeztetés még mindig a legolcsóbb megoldás. De egy korábbi törvény értelmében a térítési díj legfeljebb a nyersanyagdíj értékének összege lehet, ami 35-40 százalékot tesz ki, ha tehát a rezsinövekedést és a munkaerő-drágulást is figyelembe vennénk, 50 ezer forintos összeggel kellene számolni egyetlen hónapban egyetlen gyerekre, ez ráadásul korosztályonként változhat is.

„Ahol önkormányzat üzemelteti a közétkeztetést, ott azonnal jelentkeztek a piaci hatások, ahol kiszervezett formában működik, ott szerződés függvénye, hogy a szolgáltató mikor tud áremelkedést érvényesíteni az önkormányzattal szemben” – részletezte Páger Zsolt.

Szegényen vagyunk gazdagok – lehet-e fenntartható a pazarló közétkeztetés?

10 év alatt 30 %-kal nőtt a hazai húsfogyasztás. Ma napi 1,5 millió ember veszi igénybe a közétkeztetést, ahol „szegényen vagyunk gazdagok” mivel az élelmiszer ötöde megy kukába. Ez 50000 tonna pazarlás évente. Miért fontos környezetvédelmi szempontból a húsevés csökkentése? Hogyan segíthet ebben pl. az iskolai szemléletformálás?  Hogyan lehetne a közétkeztetés fenntartható?

A környezeti problémák globálissá váltak. Számos nemzetközi megállapodás, terv próbálja megtalálni a helyes válaszokat, de a rendszerszintű változás, amire valóban szükség lenne, nem meglepő módon sok akadályba ütközik. Mi magunk egyénként, közösségek tagjaként elsősorban helyben tudunk tenni a változásért, többnyire a saját szűkebb környezetünkért vagyunk elsősorban felelősek. Ennek jegyében szerveztek konferenciát 2023 június 23.án a Zöld szervezetek országos találkozójukon „Önkormányzatok és közösségek jó gyakorlatai a helyi erőforrások megőrzéséért” címmel.

Farkas István MTVSZ társelnök. kép: Sarkadi Péter greenfo