Best WordPress Hosting
 

Orosz állampolgár a krasznogorszki merénylet nyolcadik gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezett egy nyolcadik vádlottat a Crocus City Hall elleni támadással összefüggésben kedden egy moszkvai bíróság – írja az MTI. A támadásnak 139 halottja volt, köztük három gyerek.

Aliser Kaszimov orosz állampolgár, aki a tádzsik többségű kirgizisztáni Os város szülötte, a nyomozás szerint lakást adott bérbe a terroristáknak. Kaszimov azt mondta, hogy a bérbeadás az Avito kereskedelmi portálon keresztül történt. Hozzátartozói szerint aligha lehetett tudomása a terroristák terveiről.

A bűnözőket, akik közvetlen elkövetői voltak ennek a tömeggyilkosságnak, mint tudják, letartóztatták. A nyomozók gondos munkát végeznek, hogy megállapítsák ennek a barbár bűncselekménynek a körülményeit, kiderítsék a részleteket, meghatározzák az egyes résztvevők szerepét és bűnösségének mértékét, tanulmányozzák a kriminalisták és szakértők következtetéseit