Best WordPress Hosting
 

A fehérorosz elnök cáfolja Putyinék állításait a krasznogorszki merénylettel kapcsolatban

A Vlagyimir Putyinnal szövetséges fehérorosz elnök kedden olyan nyilatkozatot tett, amely aláássa a Kreml azon állításait, miszerint a 139 halálos áldozatot követelő krasznogorszki merénylet gyanúsítottjai ukrán kapcsolatokkal rendelkeznének. Az orosz kormány szerint ugyanis a terroristák ezért indultak az öldöklés után Ukrajna felé.

Ezzel szemben Aljakszandr Lukasenka az MTI beszámolója szerint arról beszélt, hogy az elkövetők először Fehéroroszország felé indultak, de oda nem tudtak bejutni, mert „az első percekben, akárcsak Oroszországban, a térség egy részében fokozott biztonsági rendszerre váltottak”. Elmondása szerint a belügyi erők, a titkosszolgálat, a határőrség és katonai egységek ellenőrzőpontokat létesítettek az utakon, beleértve az Oroszországba vezetőket is. Az elkövetők

látták, hogy sehogy sem jutnak be Fehéroroszországba. Ezért elfordultak, és az ukrán-orosz határszakaszhoz hajtottak

Orosz állampolgár a krasznogorszki merénylet nyolcadik gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezett egy nyolcadik vádlottat a Crocus City Hall elleni támadással összefüggésben kedden egy moszkvai bíróság – írja az MTI. A támadásnak 139 halottja volt, köztük három gyerek.

Aliser Kaszimov orosz állampolgár, aki a tádzsik többségű kirgizisztáni Os város szülötte, a nyomozás szerint lakást adott bérbe a terroristáknak. Kaszimov azt mondta, hogy a bérbeadás az Avito kereskedelmi portálon keresztül történt. Hozzátartozói szerint aligha lehetett tudomása a terroristák terveiről.

A bűnözőket, akik közvetlen elkövetői voltak ennek a tömeggyilkosságnak, mint tudják, letartóztatták. A nyomozók gondos munkát végeznek, hogy megállapítsák ennek a barbár bűncselekménynek a körülményeit, kiderítsék a részleteket, meghatározzák az egyes résztvevők szerepét és bűnösségének mértékét, tanulmányozzák a kriminalisták és szakértők következtetéseit

Előzetesbe helyezték az orosz terrortámadás négy vádlottját

Elrendelte egy moszkvai bíróság a krasznogorszki Crocus City Hall elleni terrortámadás végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgár előzetes letartóztatását hétfőre virradóra.

Dalerzson Mirzojev (30 éves), Szaidakrami Racsabalizod (30 éves), Samszidin Fariduni (25 éves) és Muhammadszobir Faizov (19 éves) előzetes letartóztatását május 22-ig rendelte el a Baszmannij kerületi bíróság, de ez meghosszabbítható addig, amíg el nem kezdődik a tárgyalásuk. A vád halált okozó terrorcselekmény elkövetése szervezett csoport tagjaként, amiért életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki. Mirzojev, Racsabalizod és Fariduni elismerte bűnösségét.

A péntek este négy fegyveres által a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központnál végrehajtott mészárlásnak 137 halálos áldozata van, a nyilvántartott sebesültek száma pedig 182.

Fotókon a leégett kulturális központ, ahol az Iszlám Állam terroristái gyilkoltak

Péntek este az Iszlám Állam fegyveresei betörtek a  Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központba, ahol egy koncert zajlott. A kalasnyikov automata gépkarabélyokkal felfegyverkezett férfiak közvetlen közelről kezdték lőni a civileket. Szemtanúk szerint a helyszín bejárati forgócsapjai közelében lévő üvegajtókon keresztül lőtték az embereket, majd továbbmentek a koncertterem felé.

AFP

A 6200 férőhelyes koncertteremben minden jegy elkelt a Piknik nevű rockegyüttes koncertjére.