Best WordPress Hosting
 

Húszéves lett a világ legijesztőbb videója

Tavaly ilyenkor még épp egy év választott el attól, hogy a világ legijesztőbb videójának kikiáltott felvétel a huszadik évfordulóját ünnepelje – ami az idén meg is történt. Egészen pontosan május 31-én volt két kerek évtizede, hogy a dobozos kávéitalokat gyártó, német K-fee mindössze néhány másodperces autós reklámja elkezdett keringeni az interneten, hogy generációkat traumatizáljon.

Kapcsolódó

„Icukához meg Mancikához nem tudok hozzászólni” – Náray Tamás elmondta, miért hagyta ott az Instagramot

A Ki vele! hétfői adásának témája a határhúzás és a nemet mondás volt. A beszélgetés során Náray Tamás elmondta, miért döntött úgy, hogy redukálja Instagram-jelenlétét.

Én nem tudom magamévá tenni azt a dolgot, mintha egy buszmegállóba kiállnék és vadidegen emberekkel megbeszélném az életemet

– magyarázta az egykori divattervező, akit ma már elsősorban festőként és regényíróként jegyeznek. Náray a Facebookon zárt csoportot üzemeltet, de már annak is 80 ezer tagja van.

Náray Tamás: Sorban buknak el, akik egy-egy ideológia mentén emelik fel magukat a többiek fölé

Terjedelmes posztot közölt Instagram-oldalán Náray Tamás „aki érti, érti” hashtaggel (pár hete egyébként Novák Katalin egy idézetét is kielemezte). A művész hosszan ír arról, mennyire nem lehet biztosra venni az életben semmit.

Az életben soha, semmit nem vehetsz biztosra. Ez egyszerre rettenetes és csodálatos. Ráadásul ezt a szabályt mindnyájan, kivétel nélkül megtanuljuk valamikor. Ki a saját baklövései által, ki pedig az intelligenciája révén. S miután fogalmunk sincs arról, hála a sorsnak, hogy mi történik velünk a következő öt percben, mert ha tudnánk, egészen egyszerűen elviselhetetlen lenne az élet, legjobb, ha hallgatunk, de legalább is óvatosan bánunk a kinyilatkoztatásokkal. Mások véleményezésével. Akik esetleg nem azon az úton járnak, mint a minősítő, vagy megmondó. Nem létezik a csak így a jó fogalma.

Posztját úgy folytatja, vigyázni kell, mit mond az ember: „Istennek (legyen az bárkinek, bármiben) nagyszerű a humorérzéke, és fekete humorban egészen kiváló. Ezért vigyázz, hogy mit mondasz! Mert a következő pillanatban annak az ellenkezője is megtörténhet veled. Láthatjuk, hogy buknak el sorban azok, akik olyasmire büszkék, amit pusztán a véletlennek köszönhetnek, akik attól remélnek megváltást, hogy egy-egy ideológia mentén emelik fel magukat a többiek fölé. A gőg bosszúja a porbahullás. Az életünk arcai mind különféle nézőponttól olyanok, amilyenek. Tükrök vesznek körbe. És egyszer bele kell nézni. Tudjuk. Hiába hiszik egyesek az ellenkezőjét, nem elkerülhető a szembesülés”.

Náray Tamás: Az hittem, más országokban is van Balaton-átúszás, na mindegy, tévedtem

Vasárnap rendezték az idei Balaton-átúszást, Révfülöp és Balatonboglár közötti egy 5,2 km-es távon. Novák Katalin és férje is neveztek. Az M1 Híradója készített erről egy hírt, amelyben megszólalt nekik Novák. A köztársasági elnök úgy fogalmazott:

Balaton-átúszás csak itt van, Magyarországon, hungarikumnak is nevezhetjük.

Az idézetet Náray Tamás megosztotta az Instagramján, némi humort belecsempészve:

„Sajnos mind a kettő tehetségtelen” – Havas Henrik véleményezte Friderikusz Sándort és Náray Tamást

Havas Henrik a Facebook-oldalán szentelt posztot Friderikusz Sándor Náray Tamással lefolytatott beszélgetésének, amit múlt héten a 24.hu-n is szemléztünk.

Két felkészült, alapos szakember, sajnos mind a kettő tehetségtelen

– kezdte posztját az újságíró, majd azt írta, majdnem sikerült végignéznie a másfél órás beszélgetést.