Best WordPress Hosting
 

A nemrég elhunyt Szedlám Ádám lett az év informatikai újságírója

Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI a „Neumann után, szabadon” című konferencián. A társaság saját kitüntetései mellett idén a IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat posztumusz ítélték oda „a digitális kultúra úttörőjének”, a nemrégiben fiatalon elhunyt Szedlák Ádám (Kelt) újságírónak.

Egy jól finanszírozott munkanélküliségi rendszer nem teher, hanem az ország fejlődésének záloga

A Rajk Szakkollégium Neumann János-díjának 2023-as díjazottja Raj Chetty, a Harvard Egyetem professzora. A Neumann János-díjat 1995 óta évente olyan tudósoknak adományozza a Rajk Szakkollégium, akik kiemelkedően járultak hozzá az egzakt társadalomtudományok fejlődéséhez, és ezáltal komoly hatást gyakoroltak a kollégisták szakmai fejlődésére és gondolkodására. 

Raj Chetty a Harvard professzora, akinek munkássága empirikus eredményeket és elméletet ötvözve járul hozzá, hogy az állam hatékonyabb és jobban működő döntéseket hozhasson. Az általa kutatott témák a közgazdaságtan széles spektrumát lefedik, az adópolitikától kezdve, a munkanélküli biztosításon és az oktatáson át, egészen a megfizethető lakhatásig. Fő kutatási iránya az esélyegyenlőtlenséggel és társadalmi mobilitással foglalkozik, és ezeket a jelenségeket hatalmas mennyiségű, korábban nem összegyűjtött adat segítségével vizsgálja.

Az utóbbi években bővelkedünk a gazdasági viszontagságokban: a koronavírus-járvány után alig álltak helyre a globális ellátási láncok, az orosz-ukrán háború és az ezzel összefüggésben elszabaduló energiaárak újból felbolygatták a nemzetközi gazdasági vérkeringést. Az idei első negyedévben zsugorodó magyar GDP érzékeltette hatását a foglalkoztatási adatokban is.