Best WordPress Hosting
 

Tízmilliárdos terhet tett a kormány Bige László műtrágyabirodalmára, új technológiával kerülné ki a sarcot

Bige nem fogja annyiban hagyni, beperli a magyar államot – erre mérget vesznek a piacon. Ennek az oka a széndioxidkvótára kivetett extraadó, illetve a kormányrendelet visszamenőleges hatálya volna. A lényeg, hogy a legnagyobb ipari gázfelhasználónak számító Nitrogénművek Zrt. minden más magyar cégnél nagyobb különadót kapott a nyakába, és a pluszköltség miatt tonnánként mintegy 20 ezer forintos hátrányba kerül valamennyi európai versenytársához képest.

Az állammal való pereskedésről maga Bige László, a műtrágyakirályként emlegetett multimilliárdos nem beszélt, de nem hagyott kétséget afelől, hogy beleáll az ismét fellángolt műtrágyaháborúba. Közölte: „nem mennek feltartott kézzel a vágóhídra” és elmennek az összes létező jogi fórumhoz Európában és Magyarországon egyaránt, amire csak lehetőségük van.

A Bige Holdingra a figyelmet ezúttal két, egymással szöges ellentétben álló bejelentés irányította. November 14-én reggel 6-kor megjelent Bige nyilatkozata arról, hogy 93 év után végleg leállítják Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a Bige családi érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Zrt.-t, majd néhány óra múlva az RTL-nek azt mondta, hogy mégsem zárja be a gyárat, épp ellenkezőleg, az utolsó töltényig harcolni fognak a cégért. A megfejtés szerinte egyszerű és egyáltalán nem új:

93 év után leáll Magyarország egyetlen műtrágyagyára

Határozatlan időre befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek – mondta az Agrárszektornak Bige László, a társaság elnök-vezérigazgatója. A cég tulajdonosa szerint a nyáron megjelent, a széndioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban. Az így veszteségessé váló gyártást a társaság pedig nem vállalja.

Mint írták, a Nitrogénművek már november 6-tól leállt, a nyilvánosan elérhető adatok szerint egy hónapra, azonban Bige László most megerősítette,

a korábbi hírekkel ellentétben a Nitrogénművek nem egy hónapra, hanem határozatlan időre állt le, sőt, az üzleti környezet drasztikus romlása miatt a vállalat nem tervezi az újraindulást, 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét.A tulajdonos azt a levelet is elküldte a lapnak, amit szeptemberben Lantos Csaba energiaügyi és Nagy István agrárminiszternek írt azért, hogy felhívja a figyelmet a helyzetre. Arra nem tér ki a cikk, hogy a korábban az ellenzéket támogató és az ügyészség által börtönnel fenyegetett vállalkozó kapott-e választ a kormányzattól a levelére.