Először érkezem tiszta időben Koppenhágába, először látom felülről, hogy A Híd című sorozat jelképeként ismertté vált Øresund híd igazából nem is ér Malmőtől a dán fővárosig, hanem zsákutcában végződik egy közeli, kopár szigeten. Valójában onnantól az utat alagútba süllyesztették a koppenhágai kikötőbe tartó hajók és a város csücskébe ékelt reptérre igyekvő gépek elől, de ez kétezer méter magasból, Közép-Európából indulva és a leszállásra ébredve nem triviális. Ahogyan az sem, hogy tovább tart gyalog kijutni a terminálból az automata metróig, mint utóbbival a felkapott nyhavni csatornapart szelfiháttérnek született színes házaiig érni, a heringes turistamenüket hirdető krétatáblák közé.