Onnantól kezdve, hogy Carlos Alcaraz megsérült ellene az elődöntőben, és a spanyol vonszolni is alig tudta magát, biztossá vált, hogy Novak Djokovic a toronymagas esélyes a végső győzelemre az idei Roland Garroson, amin a rekorder, Rafael Nadal el sem indult. Főleg, hogy a másik ágon az a Casper Ruud verekedte el magát a döntőbe, akinek eddig még nem sikerült legyőznie a szerb klasszist, sőt még szettet sem fogott ellene.
Talán az, hogy minden Djokovic kezére játszott, vagy az, hogy történelmi siker kapujába került, túlzottan a vállára nehezedett, mert az első szettben 3-0-s és 4-2-es hátrányban is volt. Ekkor azonban megtalálta azt a kapcsolót magában a szerb, amit már oly sokszor nehéz helyzetekben a karrierje során: rövidítésben megnyerte a játszmát (gyakorlatilag hibátlan tie-breaket játszva), és végül három szettben legyőzte a norvégot, aki a vártnál nehezebb feladat elé állította, és igen magas színvonalú teniszt provokált ki belőle.
Djokovic a győztes labdamenet után úgy feküdhetett el a centerpálya, a Philippe Chatrier salakján, hogy 23. Grand Slam-győzelmét aratta, amire férfiteniszező rajta kívül még nem volt képes, de a női mezőnyből is csak ketten: a 24 sikerével abszolút rekorder Margaret Court, és Serena Williams, aki szintén 23-ig jutott.