Best WordPress Hosting
 

Babosnak nincsenek jó emlékei az idei Garrosról, de az olimpiára visszatérne Párizsra

Babos Tímea a füves pályás szezonban is az orosz Irina Hromacsovával párosozik majd, és reménykedik, hogy sikerül kvalifikálnia magát a párizsi olimpiára.

A magyar játékos erről az M4 Sportnak beszélt azok után, hogy pénteken a női páros első fordulójában búcsúztak a francia nyílt teniszbajnokságon. Legyőzőjük a 11. helyen kiemelt olasz Sara Errani, Jasmine Paolini duó volt.

„Ritkán mondok ilyet, de nem volt sok esélyünk. Két hete vagyok itt, ezalatt gyakorlatilag egy nap volt, amikor nem esett az eső, ez rányomta a bélyegét az egész hangulatra, a nézőkére és a játékosokéra is.

Bizarr sérülés a Roland Garroson, saját butasága miatt esett ki egy teniszező

Hiába vezetett, végül kiesett a Roland Garros második fordulójában Arthur Rinderknech, és mindezt elsősorban saját magának köszönheti.

A francia teniszező megnyerte az első két szettet Tomás Martín Etcheverryvel szemben, majd a harmadik játszmában jött a fordulat, az argentin játékos 6-1-gyel szépíteni tudott. A negyedik szettben Etcheverry 2-0-ra vezetett, Rinderknech pedig fokozatosan veszítette el a türelmét. A harmadik játék egyik labdamenetnél aztán fonákkal a hálóba ütötte a labdát, ez pedig jól láthatóan az utolsó csepp volt a pohárban.

Előbb bal kézzel beleütött az ütőjébe, majd bal lábbal a kemény reklámtáblába rúgott a pálya szélén.

Eldőlt a Wimbledon-teniszbajnokság közvetítési jogának kérdése

Az Eurosport és a Max lesz Wimbledon exkluzív otthona 11 európai piacon, köztük Magyarországon is, ahol minden egyes és páros mérkőzést, beleértve a selejtezőket is, élőben és on-demand közvetítenek.

Leköptek egy teniszezőt a Garroson, betiltották az alkoholt a lelátón

A francia nyílt teniszbajnokságon betiltották a lelátói alkoholfogyasztást, miután David Goffin azt állította, hogy egy néző leköpte őt az első fordulóbeli mérkőzésén.

A belga teniszező óriási, 3 óra 35 perces csatában 4:6, 6:4, 6:3, 6:7, 6:3-ra verte a világranglista 66. helyén, közel ötven pozícióval előtte álló Giovanni Mpetschi Perricard-t, azonban a közönség viselkedése mellett nem tudott szó nélkül elmenni.

“It’s total disrespect.”

Marozsán Fábián Dimitrovval már nem bírt, kiesett a Roland Garroson

Marozsán Fábián három sima szettben kikapott a tizedik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovtól, így a 64 között búcsúzott egyesben a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 43. magyar játékos az első játszmában háromszor is elvesztette az adogatását, az ATP rangsorában tizedik rivális mindössze 25 perc alatt előnybe került. A játék képe a folytatásban sem változott alapvetően, Marozsán 0:3 után nyerte első játékát a mérkőzésen, és bár később egyszer brékelni tudta Dimitrovot, és 3:3-ra kiegyenlített, a bolgár ezt a szettet is magabiztosan gyűjtötte be.

A harmadik felvonásban Dimitrov az ötödik gémben brékelt, majd 5:3-as vezetésénél a mérkőzésért fogadhatott, de Marozsán három meccslabdát is hárítva versenyben maradt és szépített. Ez azonban csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, a következő játék ugyanis ismét a 33 éves, kilencszeres ATP-tornagyőztes bolgáré lett.

Rafa Nadal villantott valamit a képességeiből, de Zverevvel nem bírt

Rafael Nadal már az első fordulóban kiesett a Roland Garroson, miután Alexander Zverevtől kikapott.

A 38 éves klasszis indulása sokáig kérdéses volt, 2024-ben csupán 11 meccset játszott egészségügyi gondok miatt és a világranglistán is 275. helyre csúszott vissza. Ennek köszönhetően már nem kiemeltként kapott besorolást a mezőnyben és balszerencséjére az ATP rangsorában negyedik helyen álló Zverevet kapta kezdésnek.

Nadal nem villogott, rengeteg hibával játszott és simán bukta az első szettet. Ezután viszont összeszedte magát és megmutatott valamit a képességeiből, de a második játszma rövidítésében alulmaradt. A harmadik szettben 2:0-ra vezetett még a spanyol klasszis, de végül Zverev brékkel fordított és innentől magabiztosan húzta be a győzelmet.

Nem jött össze a bravúr, Fucsovics kiesett a Roland Garros első körében

Fucsovics Márton három szettben kikapott a 2021-ben döntős Sztefanosz Cicipasztól hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A mérkőzés elején mindketten bréklabdákat hárítottak, aztán könnyebb adogatógémek következtek, melyekben Cicipasz remekül irányított tenyeressel, Fucsovics pedig kiválóan szervált. Így jutottak el a rövidítésig, melyben a 32 éves magyar 3-0-ra vezetett, 7-6-nál saját adogatásnál szettlabdája volt, de a hálóba ütött egy könnyű tenyerest. A 25 éves görög viszont nem ingott meg, harmadik játszmalabdáját már kihasználta, és egy óra elteltével szettelőnyben volt.

Fucsovicsot megfogta, hogy elszalasztotta az esélyt, rögtön elvesztette a szerváját, de 2:3-nál bátor játékkal utolérte ellenfelét. Csakhogy a továbbiakban ismét Cicipasz kezdeményezett többet és végül 6:4-re nyert. Innentől a továbbjutásért teniszezett a világranglista kilencedik helyezettje, két brékkel 5:1-re ellépett, ahonnan már nem is volt visszaút a magyar játékos számára.

Gálfi Dalma közel állt a bravúrhoz a Roland Garroson

A világranglistán 145. Gálfinak nehéz feladat jutott a főtábla nyitányán, mivel ellenfele (33.) sokkal előkelőbb helyen áll a WTA-rangsorban. Eleinte mindkét fél biztosan hozta adogatását, majd két brék következett, aztán Siniakova 3:3-nál is elvette Gálfi adogatójátékát, 4:3-as cseh vezetésnél, 40-40-nél pedig az eső miatt félbeszakadt a találkozó.

A kényszerszünet bő másfél óráig tartott, a folytatás pedig rögtön Gálfi-brékkel indult. Az izgalmas végjátékban Siniakova jobban összpontosított, ismét elvette a magyar játékos adogatását, és 7:5-tel 52 perc alatt jutott játszmaelőnyhöz.

A folytatásban Gálfi agresszívebben játszott, és egy brékkel 4:1-re meglépett, ám riválisa gyorsan fordított 5:4-re, majd a rövidítés döntött. Ebben Siniakova beindult, 4-0-ra elhúzott, és végül 1 óra 53 perc alatt zárta le a csatát.

„Aggódom” – Djokovic szokatlan nyilatkozatot adott a Roland Garros előtt

Novak Djokovic címvédőként és világelsőként kezdi meg a vasárnap rajtoló francia nyílt teniszbajnokságot, mégsem tartja magát favoritnak. A 24-szeres Grand Slam-győztes szerb sztár azután beszélt erről, hogy pénteken a genfi férfi torna elődöntőjében három játszmában kikapott a cseh Tomas Machactól.

Természetesen aggódom. Egész évben nem megy jól a játék

– nyilatkozta az MTI cikke szerint a Roland Garrosszal kapcsolatban Djokovic, aki a genfi versenyt megelőzően a római torna harmadik fordulójában kapott ki nagyon simán, alig egy óra alatt a chilei Alejandro Tabilótól.

Kikaptak, mégis főtáblára jutottak a magyarok a Roland Garroson

Bár csütörtökön Gálfi Dalma, pénteken pedig Udvardy Panna is kikapott a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, a két magyar mégsem búcsúzott el a tornától.

Gálfit a német Jule Niemeier verte 6:4, 6:1-te, míg Udvardy nagy csatában, 7:5, 3:6, 7:6-ra maradt alul a szlovák Rebecca Sramkova ellen.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint ugyanis mindketten magyar szerencsés vesztesként bekerültek a legjobb 128 közé.

Nagyágyú ellen kezd Fucsovics Márton a Roland Garroson

Fucsovics Márton Sztefanosz Cicipasszal találkozik a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A magyar teniszező eddig kétszer csapott össze a világranglistán jelenleg kilencedik helyezettel, 2019-ben Barcelonában, 2017-ben pedig Genovában is Cicipasz nyert, ráadásul mindkétszer slaakon. Fucsovicsnak így aztán egy óriási bravúrra lesz szüksége a továbbjutáshoz. Nem kapott sokkal könnyebb sorsolást Marozsán Fábián sem, mert bár az első fordulóban még selejtezőből bejutott ellenfelet kap, győzelem esetén a világranglistán 10. helyen álló bolgár Grigor Dimitrov vár majd rá.

A nőknél magyar részről csak Udvardy Pannának van esélye felkerülni a 128-as főtáblára, ehhez a selejtező harmadik fordulójában, pénteken a szlovák Rebecca Sramkovát kell legyőznie.

Kijelenthető, hogy Novak Djokovic a férfitenisz legnagyobb alakja?

Onnantól kezdve, hogy Carlos Alcaraz megsérült ellene az elődöntőben, és a spanyol vonszolni is alig tudta magát, biztossá vált, hogy Novak Djokovic a toronymagas esélyes a végső győzelemre az idei Roland Garroson, amin a rekorder, Rafael Nadal el sem indult. Főleg, hogy a másik ágon az a Casper Ruud verekedte el magát a döntőbe, akinek eddig még nem sikerült legyőznie a szerb klasszist, sőt még szettet sem fogott ellene.

Talán az, hogy minden Djokovic kezére játszott, vagy az, hogy történelmi siker kapujába került, túlzottan a vállára nehezedett, mert az első szettben 3-0-s és 4-2-es hátrányban is volt. Ekkor azonban megtalálta azt a kapcsolót magában a szerb, amit már oly sokszor nehéz helyzetekben a karrierje során: rövidítésben megnyerte a játszmát (gyakorlatilag hibátlan tie-breaket játszva), és végül három szettben legyőzte a norvégot, aki a vártnál nehezebb feladat elé állította, és igen magas színvonalú teniszt provokált ki belőle.

Djokovic a győztes labdamenet után úgy feküdhetett el a centerpálya, a Philippe Chatrier salakján, hogy 23. Grand Slam-győzelmét aratta, amire férfiteniszező rajta kívül még nem volt képes, de a női mezőnyből is csak ketten: a 24 sikerével abszolút rekorder Margaret Court, és Serena Williams, aki szintén 23-ig jutott.

Rafael Nadal elsőként gratulált Novak Djokovicnak a rekordhoz

Novak Djokovic nyerte vasárnap a Roland Garros döntőjét Casper Ruud ellen, ezzel 23. Grand Slam-győztessé vált.

Egészen a fináléig Rafael Nadallal holtversenyben tartották a csúcsot 22-22 GS-sikerrel, ám a spanyol sérülés miatt nem is tudott indulni a párizsi versenyen. Nem sokkal Djokovic győzelme után Nadal volt az egyik első, aki gratulált a fantasztikus eredményhez.

Nagy gratuláció a fantasztikus eredményhez Djokovic! Olyan szám a 23, amiről pár éve azt gondoltuk, lehetetlen elérni és te mégis megcsináltad! Élvezd ki a családoddal és a csapatoddal

Novak Djokovic lett a tenisz egyeduralkodója a Roland Garros megnyerésével

Novak Djokovic nyerte vasárnap a Roland Garros döntőjét Casper Ruud ellen 7:6, 6:3, 7:5 arányban és ezzel 23. Grand Salm-győztessé vált.

A szerb klasszison a mérkőzés első órájában érezhető volt némi bizonytalanság, Ruud alaposan megdolgoztatta és 1:4-nél még senki se mondta volna, hogy 3-0-ra nyeri a finálét. Ezután viszont hozta az adogatását, majd brékelt is, így tiebreaket csikart ki, amit rettentő magabiztosan hozott 7-1-re.

A nagy csata sokat vett ki Casper Ruudből, főleg mentálisan, amit az is jelzett, hogy első adogatását el is veszítette a második játszmában. Djokovic teljesen megnyugodott, szinte hiba nélkül teniszezett és 6:3-ra behúzta a második szettet. Ruud összeszedte magát, ismét felnőtt a szerb szintjére, de 5:5 után elveszítette az adogatását és Djokovic kíméletlenül kiszerválta a győzelmet.

Kisajátította magának a Roland Garros trófeáját a női világelső

A világelső és címvédő Iga Swiatek nyerte meg a női egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a döntőben három szettben legyőzte a cseh Karolina Muchovát.

Az esélyek egyértelműen a Roland Garroson 2020-ban és 2022-ben is győztes lengyel kiválóság mellett szóltak, aki játszmaveszteség nélkül menetelt a fináléba.

A világranglistán 43. Muchova ugyanakkor a torna egyik meglepetésembere volt, aki az elődöntőben meccslabdáról fordított az Australian Open-győztes fehérorosz Arina Szabalenka ellen.

Alcaraz csodaütése lemásolta Federer 17 évvel ezelőtti bravúrját

Nem akármilyen videomontázst osztott meg az Eurosport: a Roland Garros idei elődöntőjén Carlos Alcaraz elkápráztatta a szurkolókat egyik pontszerzésével, ám az ütés szinte kockáról kockára megegyezik a 17 évvel ezelőtti Roger Federer–David Nalbandian elődöntőn történtekkel.

The post Alcaraz csodaütése lemásolta Federer 17 évvel ezelőtti bravúrját first appeared on 24.hu.

„Leharaptam volna a fejem, ha feladom” – Djokovic miatt görcsölt be a világelső

A világelső spanyol ugyan elbukta az első szettet, de a másodikban egyenlített, nagyszerűen játszott, ám a harmadik játszma elején egyszercsak a lábához kapott.

Már akkor úgy tűnt, nem tud mit kezdeni a görccsel, és ugyan kért ápolást, Djokovic kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és a két szettet egyaránt 6:1-re megnyerve bejutott a francia nyílt teniszbajnokság fináléjába.

Az idegeskedés és a feszültség görcsöket eredményezett, mert egy olyan legendával játszhattam, mint Djokovic.

Alcaraz megsérült és drámai meccsen kikapott a Garros elődöntőjében

Drámai mérkőzésen búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság idei küzdelmeitől a világranglistát vezető és első helyen kiemelt Carlos Alcaraz, aki az elődöntő első szettjét elveszítette Novak Djokovic ellen, a másodikat megnyerte, a harmadikban pedig megsérült.

Az első szettben egy brék volt, az Djokovicnak elég is volt, hogy 6:3-as előnyhöz jusson, majd a második játszmában, heroikus csatában Alcaraz 7:5-tel egyenlített.

A dráma a harmadik szettben következett: 1:1 után Alcaraz adogatásánál a spanyol lába begörcsölt. Ápolást kért, olyan fájdalma volt, de a játékot a szabályok értelmében elveszítette. Sőt, a játszmát is 6:1-re: úgy nehéz teniszezni, hogy lépni is alig bír az ember.

„Kemény napok voltak az igazságtalan kizárás miatt”

A japán Kato Miju és a német Tim Pütz nyerte a vegyes párosok versenyét a francia nyílt teniszbajnokságon.

Kato számára különösen érzelemdús volt a döntő, ugyanis a női páros mezőnyéből azért esett ki, mert eltalált egy labdaszedőt. A csütörtöki döntőben a korábbi US Open-győztes kanadai Bianca Andreescut és új-zélandi Michael Venust verték rövidítésben, ami után Pütz rögtön a partnerét emelte ki, mert szerinte elégtétel lehet a számára.

Nagyon kemény napok voltak mentálisan, mivel igazságtalanul kizártak a női páros mezőnyéből. Köszönöm az edzőmnek, hogy velem volt a nehéz időkben és Timnek is, aki folyamatosan támogatott és felvidított. Köszönöm a sok kedves üzenetet is amit kaptam, ez segített, hogy pozitív maradjak