Best WordPress Hosting
 

A Samsung Galaxy S24 Ultra új értelmet ad az okostelefon fogalmának

Tíz év után először fordult elő, hogy nem a Samsung szállította le a legtöbb okostelefont világszerte, az Apple pedig történelme során először tudta megszerezni az elsőséget ebben a kategóriában. A verseny talán még soha nem volt ilyen kiélezett a két technológiai óriás között, és ezt a mesterséges intelligencia megjelenése várhatóan tovább fokozza majd az elkövetkezendő években.

Az MI korában viszont jól jön, ha egy cégnek nem egyedül kell megküzdenie a riválisokkal, így várhatóan egyre nagyobb hangsúly kerül a globális techvállalatok közti együttműködésre. Ezt jól jelzi, hogy bár a Google tavaly elsőként mutatta be a generatív mesterséges intelligencia funkciókat a Pixel-mobilokban, azokat nem sajnálja megosztani az androidos gyártókkal, még ha ez némi versenyhátrányt is jelent.

A cél az lehet, hogy beelőzzék az Apple-t, és megszilárdítsák helyüket az MI-vel megspékelt mobilok piacán, ami egyelőre sikerült, azonban, ha hinni lehet az iparági pletykáknak, nem kell sokat várni arra, hogy a cupertinói cég is előrukkoljon hasonló fejlesztésekkel.

A Samsung új csúcstelefonjai ízelítőt adnak a jövőből

A Samsung hagyományosan mindig az év elején leplezi le a legújabb Galaxy csúcsmodelleket, de idén minden eddiginél korábbra, január 17-re esett a bemutató, a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra készülékek pedig már január 31-től elérhetők lesznek a boltokban – a tavalyi modelleknél jóval kedvezőbb áron.

A telefonokat a 24.hu már a hivatalos bemutató előtt, a Las Vegasban tartott CES kütyüexpó során kézbe vehette egy zárt ajtók mögött tartott sajtóeseményen.

Birkás Péter / 24.hu Együtt a család: Samsung Galaxy S24, S24+ és S24 Ultra.

Olcsóbbak az új Samsung Galaxy S24 telefonok, mint a tavalyi modellek

A Samsung január 17-én, magyar idő szerint este hétkor jelentette be a legújabb, mesterséges intelligenciával felturbózott Galaxy S24 telefonokat (részletes beszámolónk itt olvasható), amik csúcsmodellhez méltóan olcsónak ugyan nem nevezhetők, viszont az iPhone 15-höz hasonlóan az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a kedvezőbb árfolyamoknak hála az idei modellek jóval olcsóbban (akár 45 ezerrel kevesebbért) szerezhetők be, mint a megjelenésükkor a tavalyi Galaxy S23 modellek.

Samsung Galaxy S24 (8/128 GB): 369 990 Ft -> (tavaly: 409 990 Ft)

Samsung Galaxy S24 (8/256 GB): 399 990 Ft -> (tavaly: 439 990 Ft)