Ha szeretnénk érteni, hogy sokak számára (beleértve engem is) miért csalódás a február elején megjelent Suicide Squad: Kill the Justice League, ahhoz vissza kell repülnünk az időben jó néhány évet. A játék fejlesztése valamikor 2017-ben kezdődött, mikor a mozis szuperhősláz a tetőfokára hágott: a Marvel Studios ekkoriban évente jelentkezett egyre sikeresebb filmekkel, és a DC karaktereket birtokló Warner Bros. is elkezdte építeni a saját mozgóképes univerzumát, amiben elég gyorsan egymásnak eresztették Batmant és Supermant, hogy aztán összeálljon az Igazság Ligája.
Bár a fogadtatás vegyes volt, ekkor még a nagy jóindulattal is csak közepesnek nevezhető filmek termelték a százmilliókat, így jó ötletnek tűnhetett, hogy a pénzben mérhető sikert a Warner Bros. videójátékos ága, a WB Games is meglovagolja.
Ekkor születhetett meg a 2022-ben debütált, meglehetősen középszerűre sikeredett Gotham Knights ötlete, illetve a Rocksteady Studios ebben az időszakban vágott bele a tesztalanyunk elkészítésébe. A fejlesztőknél ugyanakkor érdemes egy pillanatra megállni, hiszen ez volt az a csapat, ami a 2009-es Batman: Arkham Asylummal új szintre emelte a szuperhősjátékok színvonalát, a 2011-es folytatással, a Batman: Arkham City-vel pedig megalkották a műfaj egyik ékkövét, ami aztán olyan szuperprodukciókat inspirált, mint a Marvel’s Spider Man első és második része.