Az összehasonlító nyelvészet XVII. századi kibontakozása idején a kor legnagyobb gondolkodója, Gottfried Wilhelm Leibniz úgy gondolta, hogy néhány európai nyelv – köztük a magyar, a finn és a számi – egészen más családhoz tartoznak, köztük kapcsolat áll fenn, gyökerüket pedig a Volga és a Kaszpi-tenger táján sejtette.
Ez az állítás az azóta eltelt kétszázötven évben továbbgyűrűzött, csúcsát azonban a kiegyezés után érte el: a törökök iránt végtelen szimpátiát tápláló Vámbéry Ármin kutatásai és írásai nyomán az elmélet rengeteg követőt szerzett, sőt, 1910-ben a később miniszterelnökké vált gróf Teleki Pál vezetésével megszületett a Turáni Társaság, ami legfontosabb céljaként a keleti gyökerek kutatását tűzte ki.
Az első világháború éveiben kissé megtépázott, indulásakor Cholnoky Jenő geográfust, illetve Hopp Ferenc műgyűjtőt is tagjai közt tudó társaság rövidesen több csoportra szakadt: a valódi kutatást végzők a húszas évek derekán megalapították a Kőrösi-Csoma Társaságot, a Finn-Észt, a Magyar-Nippon, illetve a Török Intézetet,