Best WordPress Hosting
 

A sógun az év egyik nagy dobása, de nem a kaszabolós sorozatok híveinek szól

Vajon mi szükség van rá, hogy újra megcsinálják A sógunt? – merülhetett fel sokunkban a kérdés, amikor először jött híre annak, hogy az FX sorozatot forgat James Clavell A sógun című regényéből, 44 évvel azután, hogy ezt már megtették mások. A tíz rész megtekintése után csattanós választ kaphattunk valamennyien, hiszen az új A sógun az év egyik, ha nem a legnagyobb durranása eddig, a sorozat rengeteg rajongót szerzett világszerte, és ami nem elhanyagolható, Japánban is sikert aratott.

Utóbbi szempont volt az egyik legfontosabb az új sorozatot jegyző Rachel Kondo, Justin Marks párosnak, hiszen az első Sógunt is nagy sikerrel sugározták Amerikában és Európában, ám pont a japánok nem szerették. És ez nem is meglepő: a 44 évvel ezelőtti sorozat vállaltan európai nézőpontból íródott, főhőse az angol tengerész, John Blackthorne (a japánoknak Andzsin-szan), aki hajótöröttként kerül az ismeretlen szigetországba a 17. század hajnalán, és az ő szemszögéből ismerhetjük meg fokozatosan a korabeli japán embereket és szokásaikat.

FX

Vadiúj élőszereplős sorozat készül a ’80-as évek kedvencéből, A sógunból

Tíz részes minisorozattal remake-eli az FX A sógunt. A sorozatot Rachel Kondo és Justin Marks jegyzi író-ötletgazda-showrunnerként, a főszereplők a producerként is kreditált Hiroyuki Sanada, valamint Cosmo Jarvis és Anna Sawai, de a mellékszereplőket is a japán színjátszás élvonalából válogatták.

A sógun Amerikában a Hulu-n és az FX csatornáin, Latin-Amerikában a Star+, más országokban pedig – így Magyarországot is – a Disney+-on lesz elérhető. A premier napján, február 27-én az első két epizód kerül fel a streamingplatformra, ez után pedig hetente érkeznek az új részek.

A sógun James Clavell bestseller regényének adaptációja, mely az 1600-as évek Japánjában játszódik, éppen az évszázadot meghatározó polgárháború hajnalán.