Best WordPress Hosting
 

Folytatódik az eljárás az édesanyja életét fejszével kioltó 14 éves fiú ügyében

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta azzal a Bács-Kiskun vármegyei fiatalkorú fiúval szemben, aki megölte az általa fejben összeállított „halállista” első helyén szereplő édesanyját.

Az ügyben első fokon a Kecskeméti Törvényszék járt el a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádirata alapján. Az elsőfokú ítélet szerint a fiú 2022 novemberében költözött egy Bács-Kiskun vármegyei kistelepülésre, ahol édesanyjával és annak élettársával lakott. A 14 éves fiút már 2022 őszén az ölés gondolata foglalkoztatta és a fejében készített egy „halállistát”, amelynek első helyén édesanyja, második helyen a család barátja szerepelt.

2022. december 12-én a fiú reggel együtt hagyta el otthonát az édesanyjával azzal, hogy iskolába megy, azonban miután az iskolához értek, a fiatal nem ment be, hanem észrevétlenül hazatért, ahol mindent oly módon rendezett el, hogy ne tűnjön fel a később hazaérkező édesanyjának, hogy otthon tartózkodik. Ezt követően a fiú a ház egyik szobájának sarkában, kezében egy 90 cm nyélhosszúságú fejszével megbújt, és az időközben gyanútlanul hazaérkező édesanyjára hátulról rátámadt, a nő fejére sújtott két alkalommal, aki a keletkezett sérülésekbe nyomban belehalt.

Ítéletet hozott Toroczkai László Instagram-profiljának és a Facebook-oldalának letiltásával kapcsolatban a Szegedi Ítélőtábla

Vissza kell állítania a Metának Toroczkai Lászó Instagramját, a Mi Hazánk elnökének Facebook-oldala ugyanakkor továbbra is tiltásban marad az ítélet szerint, a politikus ugyanis utóbbi felületen megsértette a közösségi alapelveket. A politikus nem kap sérelemdíjat, hanem neki kell fizetnie a perköltség egy részét.