Best WordPress Hosting
 

Egy vagyont költöttek az ikrek, hogy Barbie-ra és Playboy-nyuszikra hasonlítsanak

Daisy és Dolly ikrek. A Simpson-lányok az angliai Stockton-on-Tees településről származnak, 26 évesek. És egyik fő életcéljuk, hogy Barbie-hasonmások szeretnének lenni. A legendás – és a film miatt ismét felkapott – baba mellett egészen más női példaképeik is vannak, a Playboy nyuszik.

A lényeg, hogy a lányok már egészen fialaton túlságosan átlagosnak érezték magukat, ezért elhatározták, modellalkatot és babaarcot szeretnének. Amikor már nagyobbak lettek, azt is tudták, hogy nagy melleket, kerek feneket, telt ajkakat is akarnak.

A New York Post cikkéből kiderül, hogy az első beavatkozáson Dolly esett át, 2020-ban, aki szeméremajak-plasztikát csináltatott Romániában.

Mellimplantátumaitól veszthette el a látását egy brit kozmetikus

Évekig szenvedett egy rejtélyes betegségtől egy brit édesanya, aki egy ponton olyan rossz állapotba került, hogy átmenetileg még meg is vakult. De miután eltávolíttatta a mellimplantátumait, minden addigi tünete megszűnt.

A most 32 éves Danielle Sheehan még 19 éves korában ültetettetett be implantátumokat a melleibe, miután egy online nyereményjátékon 5 ezer fontnak – azaz 2,25 millió forintot – megfelelő szépészeti beavatkozást nyert.

Azonban az ezt követő években elkezdett kihullani a haja, különböző gyulladások gyötörték a testét, illetve ekcémás lett, és rendszeresen fáradtnak is érezte magát. Emiatt rendszeresen járt orvoshoz, és amikor egy időre elvesztette a látását, akkor még a sürgősségi osztályra is ellátogatott.

Megbánta, hogy 100 millióból Barbie-vá műttette magát az influenszer, aki ma már inkább Ken babaként él

Egy eredetileg férfinak született brit influenszer, aki korábban büszkén osztotta meg a nagyvilággal, hogy közel 233 ezer fontot – azaz 103 millió forintot – költött a plasztikai műtétjeire, mert Barbie babának szeretett volna kinézni, újabban „Kenként él”.

A 33 éves, London közelében található Hertfordban élő Oli London először még 2018-ban döbbentette meg a nagyvilágot. Mi is beszámoltunk róla, amikor felfedte, hogy több mint 75 ezer fontot – mai árfolyamon 33 millió forintot – költött addig különböző plasztikai beavatkozásokra. Amikkel azt szerette volna elérni, hogy megszólalásig hasonlítson kedvenc popsztárjára, Dél-Korea egyik nemzeti kincsére, a BTS Jiminjére.

A fiatalember az etnikumát – legalábbis külsőleg – megváltoztató műtétek után nem állt le az identitáskeresés útján. Tavaly már transz nőként definiálta magát, és rengeteg pénzt költött arra, hogy úgy nézzen ki, mintha egy élő Barbie baba lenne. De mára innen is továbblépett: ismét férfiként tekint magára – aki élő Ken babaként szeretne kinézni.