Best WordPress Hosting
 

Sci-fibe illő űrhajósruhát készített a SpaceX

Évtizedek óta ugyanazt a szkafandert használják a NASA űrhajósai, melynek eredményeként a régi tervezésű űrruha használata mára életveszélyessé vált. Az ügynökség ezért 2023 márciusában az Axiom Space-szel közösen be is mutatta azt az új fejlesztést, amiben az űrhajósok 2025-ben a Hold felszínére léphetnek majd.

Szkafandereket azonban nemcsak a NASA és az Axiom, de a SpaceX is fejleszt. Elon Musk űripari vállalata azt ígéri, az Artemis-küldetésekre tervezett űrruhához képest még nagyobb mozgási szabadságot, letisztultabb kinézetet, valamint egy szem elé vetített kijelzőt (head up displayt) is kínál majd, ami a legfontosabb információkat jeleníti meg a viselőjének, például az oxigénszintet.

Kijelzője már a NASA 40 évvel ezelőtti űrruháinak is van, ám ott csak a csuklóra rögzítve. A SpaceX Eva (Extravehicular Activity Suit) nevű fejlesztése ezen változtatna, ugyanis ennek segítségével le sem kellene vennie a szemét az asztronautának az általa végzett feladatról ahhoz, hogy lássa a fontos adatokat.