Best WordPress Hosting
 

Kiengedték a kórházból az arcát törő magyar sízőt

Kiengedték a kórházból Szőllős Barnabás alpesi sízőt.

A magyar sportoló egy kitzbüheli lesiklóedzésen bukott nagyot a pálya legmeredekebb részén, az úgynevezett Egércsapdán. Esése után mentőhelikopter szállította kórházba, ahol a vizsgálatok során kiderült, hogy agyrázkódást szenvedett, valamint több helyen eltört az állkapcsa, és az arca is. A család legutóbbi Facebook-bejegyzése szerint a kitzbüheli verseny igazgatója, Peter Eder meglátogatta, sőt ajándékba elvitte neki a rajtszámát is.

Szőllős 2016-ban hetedik lett műlesiklásban a lillehammeri ifjúsági olimpián, de amikor a testvéreket a Magyar Sí Szövetség két évre eltiltotta, arra hivatkozva, hogy nem megfelelő orvosi igazolással versenyeztek a magyar bajnokságon, a család úgy érezte, ellehetetlenítették őket, így megkeresték az izraeli szövetséget, amely tárt karokkal fogadta a gyerekeket. A 2018-as, phjongcshangi olimpián még nem vehettek részt, mert a honosításra három évet kellett várni, de Pekingben már ott voltak, és Barnabás történelmet írt azzal, hogy hatodik lett kombinációban, ami Izrael legjobb helyezése a téli olimpiákon.

Az állkapcsa és az arca is több helyen eltört a nagyot bukó Szőllős Barnabásnak

Súlyos sérüléseket szenvedett a magyar származású, de izraeli színekben versenyző Szőllős Barnabás, amikor nagyot bukott a kitzbüheli sípálya legmeredekebb részen, az úgynevezett Egércsapdán, ahol 70 km per órás száguldásból érkezve ugratnak egy óriásit a versenyzők.

Ez a videó bemutatja, miért tartják a kitzbühelit a legveszélyesebb lesiklópályájának:

A 25 éves Szőllőst mentőhelikopterrel vitték egy innsbrucki kórházba, ahol a vizsgálatok során kiderült, hogy agyrázkódást szenvedett, valamint több helyen eltört az állkapcsa, és az arca is. A család tájékoztatása szerint Szőllős nem szenvedett maradandó sérülést, de műteni kell, erre csütörtökön kerül sor.

Bukása után a mentőhelikopter vitte el a kitzbüheli sípályáról Szőllős Barnabást

A kizbüheli lesiklóedzésen nagyot bukott Szőllős Barnabás, aki 2016-ban még magyar színekben lett hetedik a lillehammeri ifjúsági téli olimpián, de a 2022-es pekingi olimpián már az izraeli olimpiai csapat tagjaként lett hatodik kombinációban.

Szőllős a kitzbüheli pálya Egércsapda nevű részénél bukott nagyot, az esés következtében beütötte a fejét, elvesztette a sisakját, majd a biztonsági háló fogta meg.

Szőllőst mentőhelikopter vitte el a pályáról, állapotáról annyit tudni, hogy nincs életveszélyben.