Letartóztatta a Salgótarjáni Járásbíróság azt a 40 éves férfit, aki pár nappal ezelőtt eszméletlenre verte az élettársát. A nőt mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol azonnal megműtötték.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított és az élettársa rendszeresen veszekedett, és többször is bántalmazták egymást ittasan. Az elkövetőt már jogerősen elítélték korábban a nő ellen elkövetett bűncselekmények miatt, s jelenleg is folyik ellene büntetőeljárás kapcsolati erőszak bűntette miatt.
Néhány nappal ezelőtt ismét összebalhéztak, és a férfi ököllel esett a nőnek a hálószobájukban. A nő a bántalmazás közben kihívta a rendőrséget, de az élettársa ezt követően is addig ütötte, míg az asszony elvesztette az eszméletét.