Best WordPress Hosting
 

Záporok, zivatarok tarkíthatják a szombati napsütést

Szombat reggelig a déli tájakon és az Alföldön túlnyomóan derült lesz az ég, ugyanakkor északkeleten több lesz a felhő, és még előfordulhat néhol zápor, zivatar – írja a Kiderül.

Az előrejelzés szerint az északi országrészben és a Dunántúl nagy részén rétegfelhőzet takarja az eget, párás, foltokban ködös idő lesz, de napkeltét követően javulnak a látási viszonyok. Napközben a felhőzet szakadozik, gomolyosodik, mindenhol kisüt több órára a nap.

Délután főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyenként zápor, zivatar. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik.

Melegrekordokat tartogat a nyárias hétvége

Országszerte napos, száraz időre számíthatunk szombaton, fátyolfelhők csak időszakosan szűrhetik a napsütést, gomolyfelhők az északkeleti tájakon képződhetnek. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, majd estére mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű. Késő este 16, 18 fok várható – írja a Kiderül.

Vasárnap változóan napos-felhős idő várható, bár vastagabb felhőtömbök is kialakulhatnak, csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet erősebb lökések kísérhetik, 25 és 31 közé melegszik a levegő.

Hétfőn hidegfront érkezik majd, északon, északnyugaton, nyugaton alakulhat ki elsősorban zápor, zivatar. Kedden már sokfelé számíthatunk csapadékra.

Nyári idő várható szombaton, helyenként záporral

Április hatodikán szombaton napközben a vastagabb, zártabb felhőtakaró kelet, délkelet felé elhagyja az országot, mögötte főleg délutántól egyre nagyobb területen napos, fátyolfelhős időre van kilátás – írja a Kiderül.hu.

Az északkeleti tájakon kevés helyen valószínű eső, zápor. A nyugatias szél azonban időnként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul, de a legtovább felhős keleti tájakon néhol ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 12 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet.

Esőt, záport, zivatart hoz a szombat 

Szombat délutánig borult lesz az ég, és nyugat felől egyre több helyen előfordul eső, zápor, napközben a Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt – írja a Kiderül.

Az előrejelzés szerint estefelé nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is. Késő este az Észak-Dunántúlon már többfelé kísérhetik élénk széllökések az északnyugati szelet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható. Késő estére 6 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet.

Enyhe, napos időt hoz a szombat, de az esernyőre is szükség lehet

Enyhe, napos idő lesz szombaton – írja előrejelzésében a Kiderül.

Tájékoztatásuk szerint a ködfoltok feloszlanak, de északnyugat felől hidegfront érkezik, így a kezdeti fátyolfelhős, napos időt követően vastagszik a felhőzet, a nap folyamán átmenetileg beborul az ég.

Északnyugatról délkelet felé többnyire gyenge esőt okozó keskeny csapadéksáv vonul végig, amely mögött délután gyorsan szakadozik, csökken a felhőzet. Kevés helyen megélénkül a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél.

Viharos szelet hoz a szombat

Országszerte a legtöbb helyen naposan indul a szombat reggel, napközben azonban északkelet felől ismét felhősödés várható – írja a Kiderül.

Az előrejelzés szerint kisebb csapadék legfeljebb néhol fordulhat elő. Ugyanakkor az északnyugati szél sokfelé megerősödik, viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között várható. Késő estére 1 és 5 fok közé csökken a hőmérséklet.

Ha szeretne a hétvégén, ma menjen szabadba

Szombaton viszonylag szép időnk lesz, vasárnap azonban érkezik a soron következő hidegfront, az ország nagy részén ismét elered az eső – írja a Kiderül.

Szombat hajnalban a köd feloszlását követően, országszerte várható több-kevesebb napsütés, záporok csak elszórtan fordulhatnak elő, a légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.

Vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, sokfelé várható zápor, de zivatar is kialakulhat, nagy mennyiségű csapadékkal. Hétfőn ismét napos időben bízhatunk.

Itt van az ősz, itt van újra, de csak néhány napra

Bár szeptember vége van, egyelőre csak egy rövid látogatásra számíthatunk az ősztől – írja a Kiderül.

Szombaton felhős időre számíthatunk, nyugaton zárt, keleten szakadozottabb lesz a felhőtakaró. Délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik, amelyből főleg a Dunántúlon sokfelé várható tartós, intenzív eső, de a Dél-Dunántúlon és a Dunától keletre záporok, akár károkozó szélrohamokkal kísért heves zivatarok is kialakulhatnak. Nappal 16 és 33 fok között alakul a csúcshőmérséklet: nyugaton hűvösebb, keleten melegebb időre számíthatunk.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős lesz az ég, csak helyenként várható több-kevesebb napsütés. Többfelé várható eső, helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat a keleti országrészben zivatarok is kialakulhatnak. Napközben 15 és 26 fok, éjszaka 11 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Újra és újra lelövi a Szombat nevű zsidó hírportált és az Infovilágot a magyar honlapok tucatjai mellett már az IPI-t is lebénító bűnöző, a regnáló hatalmat sejti az egész mögött az egyik lap főszerkesztője

Az újabb, brutális méretű túlterheléses támadás feltűnő módon épp azután érte a Szombatot és az Infovilágot, hogy hírt adtak az IPI (Nemzetközi Sajtóintézet) közleményéről a magyarországi kibertámadásokkal kapcsolatban és arról, hogy az intézetet is támadás érte. A Szombat már több mint egy napja nem érhető el, míg az Infovilág már több mint 3. napja nem működik. Utóbbi lap főszerkesztője a regnáló hatalmat sejti a történtek mögött.

Visszatér a 30 fok, csak gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést szombaton

Szombaton nagyrészt derült, napos idő várható, csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő lehet az égen, ezekből csapadék nem lesz, írja a Kiderül. Gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. Késő este 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

The post Visszatér a 30 fok, csak gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést szombaton first appeared on 24.hu.

Janus-arcú lesz a hétvégi időjárás

Szombaton északon több, délen kevesebb a felhő várható, zápor, zivatar főleg az ország északi felében fordulhat elő. A nyugatias szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A hőmérséklet napközben 27-33 fok között alakul. Késő estére 19-26 fok közé süllyed a hőmérséklet – írja a Kiderül.hu.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a zivatarveszély miatt elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adott ki több megyére.

Azt írták a déli óráktól főleg északkeleten, a Tiszántúlon, valamint északnyugaton alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket átmeneti szélerősödés (50-70 km/h), intenzív csapadék, aprószemű jég is kísérhet. A zivatartevékenység éjszakára megszűnik, de északnyugat felől egy hidegfront hatására újabb cellák kialakulása valószínű.

Vasárnap az eső sem kizárt a maximum 27 fok mellett

Szombaton többnyire napos idő várható gomolyfelhőkkel, de a Dunántúl egyes részein több lehet a felhő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében. Éjszaka általában derült időre van kilátás, de a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten lehetnek felhősebb területek, itt néhol záporeső is előfordulhat. Vasárnap napközben is ezeken a helyeken, illetve az északi területeken lehet összefüggő a felhőtakaró, másutt többnyire gyengén felhős, napos idő várható.

Ekkor a Tiszántúl északi felén, illetve a Dunántúl északi és nyugati részén alakulhat ki helyenként eső, zápor. Napközben többfelé megélénkül, szombaton az Alföldön és az Északi-középhegység keleti felén meg is erősödik az északi, északkeleti szél. Éjszaka átmenetileg mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8, 15 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél több fokkal is alacsonyabb lehet a hőmérséklet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22 és 27 fok között várható.