Múlt héten megírtuk, hogy a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Herczeg Zoltánra kábítószer birtoklás miatt. Értesüléseink szerint a divattervező elismerte, hogy a barátaival fogyasztott kábítószert, azt viszont tagadta, hogy árulta is volna a szert, és végül erre a következtetésre jutottak a hatóságok is a nyomozás során. Akkor azt írtuk, a divattervező bűncselekménye 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ám az ügyészségi gyakorlat szerint három éves középmérték alatti büntetést kaphat abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is.
Herczeg a minap Instagram-posztban számolt be arról, hogy kézhez kapta a hivatalos vádiratot, amiből kiderül, hogy az ügyészség pontosan mennyi letöltendőt javasol. Bejegyzését azzal kezdte, hogy éppen egy éve, április 20-án szabadult 182 napos előzetes letartóztatásból a Venyige utcai fegyházból. Ekkor kezdődött 122 napig tartó házi őrizete.
„Az ügyemben összesen eltelt immáron két év alatt most először tudok hamarabb beszámolni érdemi történésről, mint a média, nem is értem, hogyan történhetett most ilyen” – vezette fel a friss fejleményeket Herczeg, majd a lényegre tért: