Best WordPress Hosting
 

Meg akartak szökni a gyermekotthonból, ezért nevelőjükre támadtak a fiatalok Kaposváron

Közleményt adott ki a Kaposvári Járási Ügyészség, melyben vázolja, hogy közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a fiatalkorú fiúval és lánnyal szemben, akik előbb meg akartak szökni a helyi gyermekotthonból, de végül az egyik nevelőre támadtak rá.

A vád szerint a tizenéves fiatalokat 2023 januárjában egy kaposvári gyermekotthonba szállították, miután a korábbi gondozási helyükről megszötek. Azonban a kaposvári állomásról is már másnap távozni szerettek volna. Amikor az egyik nevelő megakadályozta a szökésüket, a fiatal fiú szidalmazni kezdte a sértettet, majd társával együtt a nevelői szoba irányába futottak, ahová az ajtót berúgva behatoltak és kulcsokat vettek magukhoz. A sértett ezeket a kulcsokat később visszavette tőlük, a vádlottak azonban ekkor a nevelőjükre támadtak:

meglökték, megütötték, egy ivójoghurtot dobtak az irányába, majd megpróbálták betolni annak a szobának az ajtaját, ahová a sértett előlük menekült.

A fideszes médiatröszt megzsarolta a Magyar Lapkiadók Egyesületét, ha nem vonja vissza tiltakozását a szuverenitásvédelmi törvény ellen, kilép a szakmai szervezetből

A Mediaworks azzal fenyegeti a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnökét és főtitkárát egy közleményben, hogy kilép a magyarországi lapkiadókat tömörítő szakmai szervezet tagjai közül és visszahívja tisztségviselőit, ha az MLE nem vonja vissza állásfoglalását, amellyel a szuverenitásvédelmi törvény alaptörvényelleneségéről és sajtószabadságba ütköző mivoltáról írt Novák Katalin köztársasági elnöknek.

Rakétákkal támadtak az amerikai nagykövetségre Irakban

Feltehetően az amerikai nagykövetség ellen irányuló rakétatámadás miatt keletkező robbanások rázták meg péntek hajnalban Bagdad erősen őrzött, zöld zónaként ismert kormányzati negyedét.

A közösségi médiában közzétett helyszíni videók alapján a robbanások idején megszólaltak a légoltalmi szirénák, a hangosbemondókon arra szólították fel az embereket, hogy vonuljanak fedezékbe.

Biztonsági források szerint a robbanásokat az amerikai nagykövetség ellen irányuló rakéták okozták, a képviselet azonban egyelőre még nem reagált a sajtónak. Azt sem tudni, hogy végül hol csapódtak be pontosan a rakéták, keletkeztek-e károk, és nem világos az sem, hogy aktiválták-e a nagykövetség légvédelmi rendszerét, írja az MTI.

Putyin az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába látogat

Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába látogat – jelentette ki Jurij Usakov, az államfő külpolitikai tanácsadója a Life.ru hírportálnak és a Shot Telegram-hírcsatornának.

Usakov azt mondta, hogy a szaúd-arábiai látogatás során Putyin elsősorban a trónörökössel tárgyal. A tanácsadó tájékoztatása értelmében az orosz elnök ezt megelőzően az Egyesült Arab Emírségekben tesz majd munkalátogatást, ahol szintén megbeszéléseket folytat.

Az orosz elnök legutóbb 2019 októberében, még a koronavírus-járvány előtt járt az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában, akkor állami látogatáson. Akkor a megbeszéléseket követően számos dokumentumot írtak alá.

Szlovénia 1,5 millió euróval támogatja Ukrajna aknamentesítését

Szlovénia idén 1,5 millió euróval támogatja Ukrajna aknamentesítését – jelentette be Tanja Fajon szlovén külügyminiszter hétfőn. A támogatásról a tárcavezető Andrij Taran ukrán nagykövettel írt alá megállapodást Ljubljanában, amin részt vett Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettes is.

Fajon kiemelte: Szlovénia tisztában van azzal, mekkora szüksége van Ukrajnának az aknamentesítésre, ezért Ljubljana minden erőfeszítést és támogatást megad az ország biztonságos és fenntartható újjáépítéséhez. Hozzátette továbbá, hogy Szlovénia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát az európai úton.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként továbbra is azon fogunk fáradozni, hogy Ukrajnában igazságos és tartós béke legyen, amely az ország területi integritásának helyreállításán alapul

Ukrajna csaknem 5 millió tonna agrárterméket exportált az alternatív fekete-tengeri folyosón keresztül

Csaknem ötmillió tonna agrárterméket sikerült Ukrajnának eddig exportálnia az alternatív fekete-tengeri folyosón keresztül – közölte Olekszandr Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter, miniszterelnök-helyettes hétfőn.

Kubrakov szerint 200 hajó fedélzetén összesen 7 millió tonna különböző típusú árut exportáltak Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből augusztus óta, miután Moszkva nem hosszabbította meg az ENSZ és Törökország közvetítésével egy évvel korábban született orosz-ukrán gabonaegyezményt, amely a háború ellenére lehetővé tette az ukrán exportot a Fekete-tengeren keresztül. Elmondása szerint jelenleg további 31 hajó berakodása zajlik, de azt nem részletezte, mi a rakományuk.

Ukrajna a gabonaegyezmény felfüggesztését követően saját fekete-tengeri gabonafolyosót létesített, és bejelentette, hogy saját maga fog gondoskodni a teherhajók biztonságáról.

Voronyezsi kormányzó: orosz tábornok esett el a harcokban

Elesett az orosz Északi Flotta 14. hadtestének parancsnokhelyettese, Vlagyimir Zavadszkij vezérőrnagy a „különleges hadművelet” övezetében – közölte Alekszandr Guszev, Voronyezs megye kormányzója hétfőn a Telegram-csatornáján.

Az orosz védelmi minisztérium hétfői hadijelentése szerint három frontszakaszon két ukrán támadást vertek vissza az orosz erők, a harcokban több mint 800 ukrán katona esett el vagy sebesült meg az elmúlt nap folyamán. A tárca szerint az ukrán fél a legtöbb rohamot, ötöt, Liman térségében indította, a legnagyobb emberveszteséget, mintegy 300 főt, pedig Donyeck térségében szenvedte el.

Az összesítés a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett 12 páncélozott harcjárművet, négy pácélozott szállítójárművet, egy amerikai gyártmányú M777-es tarackot, egy HIMARS-rakétát és 30 drónt.

Meghaltak azok orosz katonák, akik ukrán hadifoglyokat lőttek agyon Donyeckben

Megölték azokat az orosz katonákat, akik nemrégiben kivégeztek két ukrán hadifoglyot a Donyecki területen – írja a Kyiv Independent az ukrán hadsereg tájékoztatása alapján.

A DeepState nevű ukrán Telegram-csatornán december 2-án tettek közzé egy videófelvételt, amelyen katonák egy csoportja volt látható, ahogy megölnek két másik katonát, akik a lövészárokból jöttek ki, egyikük a kezét a feje mögé tartotta. A tájékoztatás szerint a két katona 45. számú motorizált lövészdandár tagja volt, a lövést pedig az oroszok adták le.

A cikk hozzáteszi, hogy donyecki területi ügyészség vizsgálatot indított a háborús szabályok és szokások megsértése miatt. A hadifoglyok megölése sérti a genfi egyezményt és háborús bűncselekménynek minősül.

Mintegy 70 ezer orosz katona halt meg Ukrajnában a brit hírszerzés szerint

Az ukrajnai invázió 2022. február végi kezdete óta 70 ezer orosz katona halhatott meg a háborúban a brit hírszerzés becslése szerint, a sérültek száma pedig 220 ezer és 280 ezer közé tehető.

A brit védelmi minisztérium által közzétett jelentés szerint az orosz hadseregbe tartozó katonák között a sérültek száma 180 ezer és 240 ezer közé tehető, míg a Wagner csoport zsoldosai közül 40 ezren sebesülhettek meg. A katonai halottak száma 50 ezerre tehető, a zsoldosok közül pedig 20 ezren halhattak meg. Az összes veszteséget 350 ezer fő környékére becsülik.

A jelentés ugyanakkor hozzáteszi, hogy az orosz hadsereg híres arról, hogy pontatlan jelentéseket készít még belső használatra is, ezért a konkrét számokról nincsenek információk.

A bolgár elnök megvétózta 100 páncélos ukrajnai szállítását, mert szerinte otthon is szükség van rájuk

A bolgár elnök megvétózta a bolgár belügyminisztérium és az ukrán védelmi tárca között páncélozott szállító harcjárművek (PSZH) adományozásáról kötött megállapodást, amelyet a szófiai törvényhozás november 22-én hagyott jóvá.

Az államfő sajtószolgálatának hétfői közlése szerint Rumen Radev úgy véli, hogy a bolgár határőrségnek és a mentőknek szükségük van ezekre a járművekre.

Az Ukrajnának szánt páncélozott szállító harcjárműveket a bolgár határ őrzésében és a lakosság katasztrófák és balesetek esetén történő megsegítésében lehetne felhasználni. A bolgár állampolgárok életének és egészségének kell a legfőbb prioritásnak lennie

Szijjártó elismerte, hogy Porosenko volt ukrán elnök Orbán Viktorral találkozott volna

Szijjártó Péter külügyminiszter a 444 kérdésére elismerte, hogy Petro Porosenko volt ukrán elnök Orbán Viktorral készült találkozni, ám külföldre utazását megakadályozta az Ukrán Biztonsági Szolgálat, épp azért, mert a magyar kormányfővel találkozott volna. Szijjártó azt is elmondta, hogy a találkozót a volt ukrán elnök kezdeményezte, de hogy mi lett volna a téma, arra nem válaszolt.

Szombaton jelentette be az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), hogy megakadályozták Porosenko külföldre utazását, mert a volt ukrán elnök Orbán Viktorral készült találkozni, egy ilyen egyeztetés pedig az orosz titkosszolgálat eszköze lett volna Ukrajna ellen. Egy nappal később az SZBU a Telegram-csatornáján arról írt, hogy információik vannak arról, hogy az orosz titkosszolgálat olyan műveletbe kezdett, aminek célja az ukrán lakosság megosztása, a külföldi támogatások csökkentése. Porosenko azt állította, lengyelországi tárgyalásait követően az Egyesült Államokba utazott volna, Orbánnal tervezett találkozóról nem beszélt.

The post Szijjártó elismerte, hogy Porosenko volt ukrán elnök Orbán Viktorral találkozott volna first appeared on 24.hu.

Ukrajnában küldi a német hadiipari cég a Zalában gyártott Lynx páncélosokat is

Armin Papperger, a Rheinmetall csoport vezérigazgatója a napokban azt nyilatkozta a WirtschaftsWoche című német lapnak, hogy már zajlik annak az első tíz Lynx járműnek a gyártása Németországban és Magyarországon, amelyek Ukrajnába kerülnek majd. A zalaegerszegi gyárban készülő páncélosokról és a német hadiipari cég terveiről cikkünkben olvashat bővebben.

The post Ukrajnában küldi a német hadiipari cég a Zalában gyártott Lynx páncélosokat is first appeared on 24.hu.

Meghalt Ukrajnában az orosz hadserege egyik parancsnok-helyettese

Megerősítették, hogy Vlagyimir Zavadszkij vezérőrnagy , az orosz 14. hadsereg hadtestének parancsnok-helyettese meghalt Ukrajnában – közölte Alekszandr Guszev orosz voronyezsi régió kormányzója hétfőn a Telegram csatornáján, amit a Guardian szemlézett.

Zavadszkij halálának részleteit nem hozták nyilvánosságra – közölte a Reuters.

The post Meghalt Ukrajnában az orosz hadserege egyik parancsnok-helyettese first appeared on 24.hu.

Több mint nyolcezren érkeztek vasárnap Ukrajnából Magyarországra

Az ukrán-magyar határszakaszon 4507-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3813-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 72 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.

The post Több mint nyolcezren érkeztek vasárnap Ukrajnából Magyarországra first appeared on 24.hu.

Az ukrán légierő 18 orosz drónt és egy rakétát lőtt le

Az Agence France Presse jelentését idézi a Guardian, miszerint az ukrán légierő lelőtt 18-at a 23 iráni gyártmányú Shahed drónból és egy rakétát, amelyeket Oroszország egyik napról a másikra lőtt ki a területére. Az ukrán légierő közösségi médiában megjelent frissítése szerint a „harci műveletek” 18 támadó drón és egy X-59 irányított rakéta megsemmisítését eredményezték.

Moszkva jellemzően hetente több tucat drónt lő ki Ukrajnára az éjszakai támadások hullámaiban, amelyek a frontvonalak mögött mélyen energetikai létesítményeket és katonai helyszíneket céloznak meg.

The post Az ukrán légierő 18 orosz drónt és egy rakétát lőtt le first appeared on 24.hu.

Rengeteg ember DNS-éhez fértek hozzá hackerek

Az elmúlt években elképesztően népszerűvé váltak a genetikai vizsgálatok, amelyek generációkra visszamenőleg tudnak mesélni nekünk a származásunkról. A DNS-minták alapján készülő tesztek köré jelentős méretű iparág épült ki: a legnagyobb szolgáltatók az AncestryDNA, a MyHeritage, és a 23andMe.

Ez utóbbi cég nagyjából 14 millió ügyféllel bír, akiknek eredményeiről komoly adatbázist tartanak fenn. A szolgáltatót azonban nemrégiben hackertámadás érte, mely során több mint 14 ezer kliens adataihoz fértek hozzá. A helyzet azonban még rosszabb, mint eredetileg gondolták, írja az Engadget.

A rosszindulatú szereplők ugyanis a DNS-rokonok (DNAR) adataihoz is hozzáfértek – ez párosítja a felhasználókat a genetikai rokonaikkal –, így pedig több millió másik ember adataihoz is hozzáférhettek.

Brüsszeli támadás: a hajtóvadászat közben lelőttek egy férfit

A brüsszeli rendőrség lelőtt egy férfit a hétfő este két svéd állampolgárt megölő fegyveres után indított nagyszabású hajtóvadászat közben – írja a BBC. A férfit egy Schaerbeek negyedben lévő kávézóban lőtték le.

A belga ügyészek megerősítették a hírt, de azt nem erősítették meg, hogy a támadót lőtték le. Brüsszelben a hétfői támadás után a legmagasabb szintű terrorkészültséget rendelték el.

A 45 éves Abdesalam Lassouedként azonosították a terroristát, aki hétfőn este Brüsszelben megölt két svéd futballszurkolót, illetve egy harmadik embert megsebesített. Az Albániában tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök szerint Brüsszelt iszlamista terrortámadás érte. Egy belga lap szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy az elkövető a lövések leadása előtt azt kiállította, hogy Allahu Akbar. Az interneten megjelent egy videófelvétel is az állítólagos elkövetőtől.

Megfejelte egy tehén a fiatal nőt, a szerencséjének köszöni az életét

A családja kutyáját sétáltatta szeptember 4-én a 26 éves Cathrene Mieras egy mezőn az észak-nyugat angliai Cumbriában, amikor azt vette észre, hogy a közelben békésen legelésző marhacsordából kivált egy tehén és nagy sebességgel felé szalad – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Minden másodpercek alatt zajlott le, Mierasnak esélye sem volt kitérni. A közel 450 kilós tehén kétszer is megfejelte. A nő sikítozott az ijedtségtől és a fájdalomtól, a tehén valószínűleg ettől ijedhetett meg, mert felhagyott a támadással és elszaladt.

Amikor elmúlt a közvetlen veszély, Mieras meggyőződött róla, hogy a pórázon lévő kutyája jól van, aztán felhívta a családját, hogy segítséget kérjen. A fiatal nőt azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy csodával határos módon nem tört csontja. Az arca balfele azonban nagyon feldagadt és a bal szemét, ami körül egy hatalmas fekete monokli keletkezett, napokig nem tudta kinyitni. Az állkapcsa annyira fájt, hogy két hétig nem tudott szilárd ételt enni.

Mi történhet a Közel-Keleten a Hamász támadása után?

Egy héttel ezelőtt még egy másik világ volt a Közel-Keleten. A számos válság és háború sújtotta régióban az elmúlt években folyamatosan jöttek hírek a stabilitás irányába való elmozdulásról: Izrael megkezdte a diplomáciai kapcsolatai normalizálását több arab állammal, köztük Bahreinnel, az Egyesült Arab Emírségekkel és Marokkóval is. Szíriát visszavették az Arab Ligába, a két regionális nagyhatalom, Irán és Szaúd-Arábia pedig ismét elkezdtek egymással beszélni. Ugyan a palesztin ügyben semmi előrelépés nem történt két évtizede, de úgy tűnt, hogy a kérdés egyre kisebb szerepet játszik a nemzetközi politika napirendjén.

Aztán jött a Hamász szombati támadása és vele Izrael történetének egyik legsötétebb napja. Olyan területeken folytak harcok, amelyekre nem volt példa az állam létrehozása óta. A becslések szerint

a hétvégén halt meg a legtöbb zsidó civil a holokauszt óta, többen, mint a nyolc évig tartó második intifáda alatt összesen,