Best WordPress Hosting
 

„A családom” – Kucsera Gábor közös fotókat posztolt Tápai Szabinával

A Beköltözve egyik korábbi epizódjából derült ki, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor újra egy párt alkotnak: mint elárulták, egyébként soha nem is véglegesítették a válásukat, noha a kapcsolatuk egy időre véget ért.

Bejelentésük óta a pár most először posztolt közös fotókat az Instagramon, egy esküvőn vendégeskedtek a hétvégén két idősebb gyerekük kíséretében.

A Családom

Hajdú Péter azt mondja, stábjával ellentétben ő nem tudott arról, hogy Tápai Szabina megjelenik majd a Beköltözve adásfelvételének végén

A Beköltözve legutóbbi adásában Kucsera Gábor volt Hajdú Péter vendége – a felvétel vége felé viszont Tápai Szabina is megjelent a stúdióban. A kajakozó után hozta a jegygyűrűjét, akivel aztán csókot is váltottak, tudatva a közönséggel, hogy ismét együtt vannak.

A műsort vezető Hajdú Péter az említett adás debütálása után a Borsnak beszélt arról, hogy fogalma sem volt arról, hogy Kucseráék az ő kamerái előtt áll majd elő azzal, hogy sikerült megmenteniük a házasságukat – amit mint kiderült, hivatalosan sosem bontottak fel.

Nyilván a stábom tagjai pontosan tudták, hogy egyfajta merényletre készül ellenem Kucsera Gábor és Tápai Szabina. Ergo a kézilabdaklasszis tényleg meglepetésvendég volt, legalábbis számomra. Kucsera Gábor mindvégig nagyon szépen beszélt Szabináról. Bevallom, az utolsó etapnál már őszintén azt kívántam, hogy valamikor a közeljövőben ők ketten kibéküljenek. Azt éreztem, hogy jó úton járnak és valami már folyamatban van, de arról lövésem sem volt, hogy már újra együtt is élnek. Mindenesetre nagyon jó volt látni Gábor szemében a csillogást, amikor Szabináról beszélt

Kucsera Gábor és Tápai Szabina: Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni

Kucsera Gábor és Tápai Szabina lesznek Hajdú Péter vendégei a Beköltöze péntek este megjelenő epizódjában. Az műsor előzetesből a napokban kiderült, hogy bár a kézilabdázó tavaly februárban megosztotta a nyilvánossággal, hogy férjével, aki megcsalta, hónapok óta külön élnek, a válásukat azóta sem véglegesítették.

Amikor én szerettem volna, akkor Szabina nem, amikor ő akart elválni, akkor meg én nem

– mondta az előzetesben Kucsera, elismerve, hogy valóban hűtlen volt a feleségéhez, noha ezt mindig tagadta előtte.

Kucsera Gábor a házasságáról: Volt megcsalás, de nem buktam le

Kucsera Gábor lesz a Beköltözve vendége a pénteken megjelenő részben. Az adás előzeteséből kiderül, hogy Hajdú Péter egyebek mellett a drogbotrányáról kérdezte a visszavonult sportolót, valamint zátonyra futott házasságáról is beszéltek. Tápai Szabinával tavaly februárban jelentették be, hogy hónapok óta külön élnek. Jogilag a mai napig házasok, mivel hivatalosan még nem váltak el.

Amikor én szerettem volna, akkor Szabina nem, amikor ő akart elválni, akkor meg én nem

– mondta erről Kucsera, majd hűtlenségéről is beszélt, egészen pontosan az alábbi párbeszéd zajlott le a műsorvezető és vendége között:

Kucsera Gábor: Kemény, amikor esténként potyognak a könnyeid, mert hiányoznak a gyerekek, és nem lehetsz velük

Több mint egy éve annak, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor bejelentették, tíz év házasság és három gyermek után véget ért a kapcsolatuk. A világbajnok kajakozó, olimpikon a Palikék Világa vendégeként beszélt a szakításról. Elárulta, hogy bár feleségével külön élnek, hivatalosan nem váltak el, és továbbra is közösen nevelik gyerekeiket. Elmondása szerint az elmúlt időszakban teljesen új értelmet nyert számára az apaság szerepköre.

Azért az kemény, amikor esténként ülsz, aztán potyognak a könnyeid, mert hiányoznak a gyerekek, és nem lehetsz velük. De ez egy tök jó önértékelési dolog, amin átmentem

– mondta a sportoló, aki saját bevallása szerint sokszor megkapja, hogy akkor miért váltak el.

Sáfrány Emese: Valentin-nap közeledtével egyetlen egy tanácsom van a férfiaknak

Február 14-ének alkalmából a Bors Opitz Barbit, Tápai Szabinát és Sáfrány Emesét kérdezte arról, mi a véleményük a szerelmesek napjának hagyományairól. Utóbbi a témával kapcsolatban egyetlen dolgot szeretett volna külön kiemelni:

Valentin-nap közeledtével egyetlen egy tanácsom van a férfiaknak, ne ezen a napon kérjék meg a barátnőjük kezét

– jelentette ki a légtornász, akinek a szavaival az egykori kézilabdázó is egyet értett, mondván, talán  „cuki” gesztusnak tűnhet egy Valentin-napi lánykérés, de ő férfiként egészen biztosan más alkalmat választana.

Tápai Andi: Az ördög hatszor próbált megakadályozni, hogy kapcsolatba lépjek Istennel

Tápai Andi – Tápai Szabina 37 éves fitneszedző húga – volt a tavalyi Szingli vagy svindli című valóságshow főszereplője. Azóta nagyot fordult vele a világ vele, megtért és nővérével is kibékült. Minderről a Story új számában mesélt.

Mint elmondta, nem kapott vallásos neveltetést, a családjából senki sem hívő. „Sosem beszélgettünk ilyen dolgokról, sőt egyáltalán nem hittem Isten létezésében” – árulta el Tápai, majd arról beszélt, a nővérével nem igazán értették meg egymást.

Szabival korábban nem voltunk túl jó testvérek, teljesen más a természetünk. Ő egy cserfes, pörgős, csaj, én sokkal nyugodtabb, intellektuálisabb természet vagyok, még ha a külsőm másról is árulkodik.

Fricska-gate, Rácz vs. Istenes, az elkéső Gajdos – ezek voltak az év legnagyobb bulvárbotrányai

Kucsera Gábor hűtlensége

Tápai Szabina és Kucsera Gábor közel tíz évig voltak házasok, ez idő alatt három közös gyerekük született. Az egykori kézilabdázó februárban egy magazinnak árulta el, hogy kapcsolatuk zátonyra futott, és már hónapok óta külön élnek férjével. Tápai nem tagadta: egy harmadik fél is közrejátszott abban, hogy házasságukat nem tudták megmenteni.

Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész

Kucseráék, Tóth Gabiék, Jákob Zoltánék – tucatnyi magyar celeb szakított az idén

Ha van év, amikor meginoghat a hitünk az igaz szerelemben, az mindenképp 2023, hiszen rengeteg celebszakítás és válás zajlott le a szemünk előtt. Ha már Meryl Streep és a férje, Don Gummer is a válás mellett döntöttek 45 év együtt töltött idő után, akkor bármi megtörténhet.

Év elején Tápai Szabina és Kucsera Gábor tíz év házasság és három gyermek után hivatalosan is elváltak. Tápai a Story magazinnak mesélt erről, és elárulta, hogy az évek során a férje megcsalta.

Az év legsokkolóbb válása egészen biztos, hogy Peller Annához és Lukács Mikihez köthető, hiszen erre a fordulatra egyáltalán nem számíthattunk, mivel külső szemmel az ország legbiztosabb házasságának tűnt kettejük kapcsolata. Szerelmük testvéri szeretetté vált, így bár a legnagyobb egyetértésben nevelik továbbra is együtt közös kislányukat, a különválás mellett döntöttek tizennégy év után.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor együtt töltik a karácsonyt

Tápai Szabina év elején jelentette be, hogy Kucsera Gáborral véget ért a házasságuk. Mint mondta, megcsalás is történt.

A házaspár ugyan azóta elvált, nemrég közösen adtak interjút a Story magazinnak, melyben elmondták, hogy bár időbe telt, mostanra mindketten el tudták engedni a sérelmeiket, a legfőbb céljuk pedig az, hogy a közös gyerekeik jól érezzék magukat.

Elárulták, hogy jól tudnak együttműködni szülőkként, a gyereknevelésben viszont időnként akadnak közöttük feszültségek: Kucsera ugyanis jóval szigorúbb, mint Tápai.

Kucsera Gábor: Hiszek a házasságban

A Tények Plusz stábjának adott interjút Kucsera Gábor, akiről közel egy hete derült ki, hogy Tóth Dáviddal együtt megnyerték az Ázsia Expressz idei évadát. Kucsera többször elmondta, jókor jött neki a felkérés, miután zátonyra futott Tápai Szabinával való házassága.

Kezdetben amiatt is nehéz volt számomra ez a műsor, mert nem sokkal a forgatások előtt váltam el, és ekkor kilátástalannak éreztem mindent. Szükségem volt arra, hogy kiszakadjak a megszokott közegemből, majd ahogy teltek a hetek, és kezdtünk belejönni a játékba, úgy tudtam egyre jobban feledni és teljesíteni.

A TV2-n most arról beszélt, bár elvált, hisz a holtomiglan, holtodiglanban.

Kucsera Gábor: Szívfájdalmat érzek, hogy nekem nem sikerült összetartani a családot

Kucsera Gáborék győzelmével ért véget az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsor. A világbajnok kajakozó a Hot! magazinnak adott interjúban elárulta, nagyon rossz passzban volt a játék elején.

Kezdetben amiatt is nehéz volt számomra ez a műsor, mert nem sokkal a forgatások előtt váltam el, és ekkor kilátástalannak éreztem mindent. Szükségem volt arra, hogy kiszakadjak a megszokott közegemből, majd ahogy teltek a hetek, és kezdtünk belejönni a játékba, úgy tudtam egyre jobban feledni és teljesíteni

– idézi az olimpikon szavait a Bors. Mint február elején mi is beszámoltunk róla, Kucsera és Tápai Szabina kapcsolata tíz évvel az esküvőjük után véget ért.

Rendkívüli műsorváltozás: a TV2 közvetíti Szoboszlai Dominik vasárnapi mérkőzését

Rendhagyó módon nem a Spíler TV, hanem a TV2 tűzi műsorára a Liverpool labdarúgócsapatának következő meccsét.

„Évtizedekig küzdöttem a szeretetéért” – Tápai Andiban sebeket tépett fel Tápai Szabina érkezése a Szingli vagy svindliben

A Szingli vagy svindli hétfői epizódjában Tápai Szabina csatlakozott húgához, Tápai Andihoz, hogy segítsen neki kinyomozni, ki milyen szándékkal érkezett a játékba. Az egykori kézilabdázó jelenléte elég nagy por kavart a villában, főleg miután az egyik játékos kétértelmű megjegyzést intézett hozzá.

Tápai Szabina azt kifogásolta, hogy a fiúk nem ágyaznak be, mire Dejan úgy reagált:

Ha eljössz hozzám otthon, akkor megmutatom, hogy az ágyam mennyire rendben van.

Tápai Szabina Kucsera Gáborról: Volt, hogy elment otthonról, én meg pizsamában követtem

Tápai Szabina testvére, Andi jelenleg a Szingli vagy svindli című műsorban keresi a szerelmet. A formátum szerint utóbbi 10 férfival költözik be egy villába annak reményében, hogy megtalálja a szerelmet – és egyúttal elvigye a 20 milliós fődíjat is. A hódítok fele viszont hazudik, ugyanis foglalt a szívük. Nekik a párjaik zöld utat adnak a csábításra, ha ugyanis Tápai a műsor végén egy olyan férfit választ, akit tévesen hitt szinglinek, ő üres kézzel távozik, a csaló pedig a valódi párjával együtt viheti haza a pénznyereményt.

Az egykori kézilabdázó a reality kibeszélőműsorát vezeti, ahol a minap az egyik szereplő kedvese elárulta, nagyon féltékeny típus, és az ő értékrendje szerint minden, ami az ölelés után kezdődik, már hűtlenségnek számít. Erre reflektálva Tápai Szabina elárulta, bár sokáig nem akart róla beszélni, ő is járt már hasonló cipőben – derült ki a Blikk szemléjéből.

Ismerem ezt az érzést. Volt, hogy a férjem elment otthonról, én pedig pizsamában követtem, hogy megnézzem, mit csinál. Sokáig okozott problémát nálunk a féltékenység, a telefonjába is belenéztem. Aztán rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább, és hinnem kell neki, hogy amit mond, az úgy is van

„Nagyon intelligensen és szépen bánnak egymással” – Tápai Szabina és Kucsera Gábor szakításáról beszélt Tápai Andi

Hétfőn indul a Szingli vagy svindli című párkereső reality, melyben Tápai Szabina húga, Tápai Andi keresi majd a szerelmet. A főszereplő a Blikknek adott interjút a műsorral kapcsolatban, de a beszélgetés során nővére szakítása is szóba került.

Tápai Szabina februárban vállalta fel, hogy férjével és három gyereke apjával, Kucsera Gáborral hónapok óta külön élnek. Tápai Andi szerint testvére nagyon jól van most.

Jó látni azt, hogy mennyire jó viszonyba kerültek Gáborral. Valahogy a döntés meghozatala után nagyon intelligensen, nagyon szépen bánnak egymással. Hála Istennek szent a béke, és Szabin is azt látom, hogy kiegyensúlyozott.

Tápai Andi a számára ideális férfiról: Az, hogy ne legyen ingyenélő, sokkal fontosabb, mint a külső

Ma este veszi kezdetét Liptai Claudia műsorvezetésével a Szingli vagy svindli címre keresztelt párkereső reality a VIASAT3-on, aminek Tápai Szabina húga, Tápai Andi lesz a főszereplője.

A formátum szerint utóbbi 10 férfival költözik majd be a villába annak reményében, hogy megtalálja a szerelmet – és egyúttal elvigye a 20 milliós fődíjat is. A hódítok fele viszont hazudik, ugyanis foglalt a szívük. Nekik a párjaik zöld utat adnak a csábításra, ha ugyanis Tápai a műsor végén egy olyan férfit választ, akit tévesen hitt szinglinek, ő üres kézzel távozik, a csaló pedig a valódi párjával együtt viheti haza a pénznyereményt.

Tápai Andi nemrég a Blikknek mesélt arról, hogy számára sem a kor, sem pedig a külső nem elsődleges párkeresés terén, inkább az érzelmi és értelmi intelligencia, valamint a humor és az ambíció az, amivel fel lehet kelteni az érdeklődését.

Bemutatták a VIASAT3 Szingli vagy svindli című reality-jének főszereplőjét

A hamarosan induló új reality forgatása Horvátországban zajlott.

Tápai Szabina húga párt keres, és ebből realityt készített a VIASAT3

Hétfőn jelentette be a VIASAT3, hogy a brit Make Love, Fake Love című műsorformátum magyar verzióját képernyőkre tűzik: a Szingli vagy svindli címre keresztelt párkereső realitynek Tápai Szabina húga, Tápai Andi lesz a főszereplője, Liptai Claudia pedig a műsor házigazdája lesz.

10 sráccal költözik be a villába, hogy megtalálja a szerelmet, és vele együtt elvigye a 20 milliós fődíjat, de a hódítók fele hazudik, hiszen nagyon is foglalt a szívük. A svindlerek barátnői – akik távolról figyelhetik az eseményeket – zöld utat adnak párjuknak a csábításra, abban a reményben, hogy átverhetik Andit, hiszen ha a végén egy olyan fiút választ, akiről tévesen hitte, hogy szingli, akkor a srác és a párja nyerik a pénzt, és ő üres kézzel mehet haza. Abban az esetben viszont, ha főhősnőnk tényleg megtalálja a szingli igazit, vele együtt viheti a 20 milliót

– írják a műsor szinopszisáról.

Tápai Szabina: Egyelőre nem került fel a listámra az a terv, hogy újra férjhez menjek

Tápai Szabina februárban árulta el, hogy férjével és három gyereke apjával, Kucsera Gáborral hónapok óta külön élnek. A volt kézilabdázó nemrég a Hot! magazinnak adott interjút, melyben elmondta: „Most nagyon helyén van az életem. Jó úton haladok. Megtaláltam az egészséges egyensúlyt, amivel a saját életemet tudom irányítani” – idézi a Bors a szavait.

Mint mondja, nem gondolkodott még azon, hogy akar-e újra férjhez menni.

Amikor megházasodtam, nem éreztem túl nagy különbséget aközött, hogy egy pár vagyunk vagy később, amikor már házason voltunk egy pár. Mint minden kislány, én is vágytam a gyönyörű fehér ruhára. Egyelőre nem került fel a listámra az a terv, hogy újra férjhez menjek. Ami a gyerekvállalást illeti, azt hiszem, megálltam három gyereknél – örülök, ha őket felneveljük