Somos Andrást, az ATV tizennégy év után, néhány hónapja távozó műsorvezetőjét hívta meg a Media1 e heti podcast- és rádióműsorába, hogy átbeszéljük mindazt, ami a távozásához vezetett. A műsor második felében aztán váratlan fordulatként, Somost is nagyon meglepve, telefonon kapcsoltuk Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját is. Íme a Media1 rendhagyó podcast adásának hanganyaga és az írásos összefoglaló.
Archívum címkék: talkshow
Nőnapi bejelentés az ATV-től – mától újra jön A nő háromszor
Az ATV bejelentette, hogy több év kihagyás után március 8-tól minden péntek este visszatér az ATV képernyőjére A nő háromszor című talkshow.
Aki nem simogatta a celebeket – droggal és alkohollal kikövezett út vezetett Wendy Williams demenciájáig
Afáziával és előrehaladott frontotemporális demenciával diagnosztizálták Wendy Williams amerikai tévést. Hasonló diagnózist kapott Bruce Willis néhány éve, akinek azóta a filmezéssel is fel kellett hagynia. Williams hosszú évekig talkshow-t vezetett az amerikai tévés piacon. Két éve, egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett 13 évadon át sugárzott műsorának gyártásától – egy ideje pedig végleg háttérbe vonult minden munkájától.
Az egykori műsorvezetőnek már bíróság által kinevezett, törvényes gyámja is van, aki felügyeli a pénzét és az egészségét.
Mit érdemes tudni Wendy Williams karrierjén azon felül, hogy a TikTokon gyakorta találkozhat bárki az arcával mémek formájában?
Új sport talkshow indul a Spíler TV képernyőjén
Február 26-án, hétfő este indul a Spíler TV új szórakoztató jellegű sport talk-showja, a Spíler Stadion Gelencsér Tímea és Bognár Domokos műsorvezetésével.
Megújulva visszatér a TV Paprika Magazin a képernyőre
Havas Dóra műsorvezető mellett olyan ismert arcok is láthatók lesznek benne társműsorvezetőként mint például Mautner Zsófi, Sváby András, Hegyi Barbara vagy Csonka András.
Dombóvári Istvánnal, Geszti Péterrel és D. Tóth Krisztával fut neki a Viasat3 a tavaszi szezonnak
Többek között Mém over címmel érkezik Dombóvári István humoristával egy új műsor a VIASAT3 képernyőjére, folytatódik a népszerű Adom a napom Geszti Péter műsorvezetésével és egy új talkshow is indul D. Tóth Krisztával és a WMN online magazin csapatával a hamarosan induló tavaszi szezonban. Az RTL-től is vásároltak tartalmat, és több más újdonság is érkezik.
Megnevezte az ATV Gajdos Tamás utódját – más bejelentéseket is tett a tévétársaság vezetője
Hosszúra nyúlt kiválasztási folyamat végén eldőlt, ki veszi át az ATV Híradó műsorvezetését a korábban a hírműsor stábjából kikerülő Gajdos Tamástól. Az ATV vezérigazgatója bejelentette azt is, hogy tavasszal visszatér a képernyőre egy női talkshow és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy új talkshow formátum jogainak megvásárlásáról
Most jelentette be a Telekom, hogy a DumaTV egy ideje elérhető náluk
A Dumaszínház tagjai a napi 24 órában próbálják megnevettetni a Telekom ügyfeleit.
Visszatér a tévéképernyőre Bochkor Gábor
Új adásokkal jelentkezik vasárnap estétől az ATV #Bochkor című talkshow műsora
Rendkívüli műsorváltozás: a TV2 közvetíti Szoboszlai Dominik vasárnapi mérkőzését
Rendhagyó módon nem a Spíler TV, hanem a TV2 tűzi műsorára a Liverpool labdarúgócsapatának következő meccsét.
Új főszerkesztő-helyettest kapott a WMN, ahol Polgár Judit nemzetközi sakknagymester is saját rovatot indít
Új évadokkal folytatódnak a WMN podcastjai, ősztől megújult formában jelentkeznek a videós talkshow-sorozatok és vadonatúj rovatokat is indítanak a magazinnál, ahol bővült a szerkesztőség vezetősége is.
Indul Hajdú Péter új, „beköltözős” műsora – kiderült, ki lesz az első vendég
Pénteken indul az interneten a korábbi televíziós sorozathoz hasonló reality talkshow, a Beköltözve Hajdú Péterhez.
Gelencsér Tímea is műsort kap a Spíler TV-n – új képernyősök és egy talkshow a Spíler TV-n
Az őszi szezon új képernyősöket, műsorvezetőket és szakértőket, továbbá egy új műsort hoz a TV2 sportcsatornájára.
Meghalt Michael Parkinson, az egyik legismertebb brit tévés
88 éves korában elhunyt a veterán brit műsorvezető, Sir Michael Parkinson. Tévés karrierje hét évtizedet ölelt fel, és a világ legnagyobb sztárjaival készített interjúkat hosszú ideje futó beszélgetős műsorában. 1971-től 1982-ig és 1998-tól 2007-ig vezette Parkinson című televíziós talkshow-ját, valamint más talkshow-kat és műsorokat is bemutatott az Egyesült Királyságban és nemzetközi szinten.
Rövid betegség után Sir Michael Parkinson tegnap este békésen, otthonában, családja körében hunyt el
– írta a család közleményében.
Geszti Péterrel indul speciális talkshow a Viasat3 csatornán: itt az Adom a napom előzetese és a legfőbb tudnivalók
Adom a napom címmel új, napjaink televíziós világában rendhagyónak mondható, úgynevezett cross-platformos élő műsort indít Geszti Péter augusztus végén. Olyan vendégei lesznek Geszti főműsoridős új műsorának mint például Gálvölgyi János, Alföldi Róbert, és az ígéret szerint teljesen új oldalukról ismerhetjük meg őket és a többi vendéget.