Best WordPress Hosting
 

Hét évet kapott a férfi, aki 3 és fél millióért megvette a barátja párját, majd halálra verte a több pénzt akaró riválisát

Hét év börtönbüntetést kapott az a férfi, aki három és fél millió forintért megvette barátjától a párját, majd egy vascsővel halálra verte a riválisát, mert több pénzt kért.

Nagyné Günther Ágnes, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, és mivel a férfira kiszabott büntetés is arányos, ezért az ítélet helybenhagyását kérték.

A terhelt barátja volt a későbbi áldozatának, akinek a tömörkényi tanyáján segített a gazdálkodásban. A vádlott és a barátja élettársa egymásba szeretett, amelynek következtében a két férfi megállapodott egymással, hogy 3 és fél millió forintért elengedi a nőt az elkövetővel. A pénz átadásra 2021 április 24-én került sor azzal, hogy a részleteket majd később beszélik meg.

Tömörkényi tragédia: a nagymama szerint kutyaharapás okozta az egyéves kisfiú halálát

Nem a kutyalánc, hanem kutyaharapás okozta három hete az egyéves kisfiú halálát a Csongrád megyei Tömörkényben – ezt mondta az RTL Híradónak a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva a kisfiú nagymamája.

A gyerek holttestét az édesanya találta meg három hete az udvaron, a kutyák mellett. Az első, azóta sem cáfolt információnk szerint, miközben az anya a szobában aludt, a kisfiú valahogy kijutott az udvarra, és az egyik kutya lánca a nyakára tekeredett, ez okozta a halálát. A család azóta megkapta a boncolási jegyzőkönyvet.

Annyi, hogy fulladásos halál, kutyaharapás által. Ennyit tudunk a boncolási jegyzőkönyvből, amit kaptunk. Csak ennyi volt ráírva, ennél több nem

Kutyalánctól halt meg egy egyéves gyermek Tömörkényben

A rendőrségre kedd délelőtt érkezett bejelentés, hogy egy tömörkényi ház udvarán holtan találtak egy gyermeket, írja a police.hu.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gondatlan emberülés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.