Hosszan tartó súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt a magyar sportlövészet ikonja, dr. Hammerl László olimpiai bajnok, olimpiai érmes, szövetségi kapitány, a Nemzet Sportolója, tájékoztatott a magyar szövetség.
Az MTI megemlékezése szerint Hammerl László kilencéves volt, amikor egy bokor alatt talált egy rozsdás légpuskát, amelyet rögtön ki is próbált, amint édesapja megjavította. A lövészetig azonban még hosszú út vezetett, sok sportággal megpróbálkozott. Úszott, vízilabdázott, az iskolai kézilabdacsapat tagja volt, belekóstolt a háromtusába és az öttusába, forgatta a kardot és a párbajtőrt, néha még a Ganz gyár sakkozói közé is lejárt. Az úszást, a pólót és a háromtusát egy ideig párhuzamosan űzte, de végül a lövészetet választotta –nemcsak azért, mert ez ment a legjobban, hanem azért is, mert a Marczibányi téri lőtér csak néhány háznyira volt a lakásuktól.
22 éves korában szerezte meg Tokióban olimpiai bajnoki címét a 60 lövésés fekvő versenyszámban, ugyanitt bronzérmes is lett a 3×40 lövéses összetett számban.