Best WordPress Hosting
 

Meztelen takarítónőként dolgozik, néha csatlakoznak hozzá az ügyfelei

A 32 éves Lottie Rae 2017 óta dolgozik meztelen takarítóként, hogy így keressen nem is olyan kicsi mellékest. Azóta sok mindent átélt – számolt be róla a Mirror. Óránként 50 fontot, azaz úgy 20 ezer forintot kér el, azt mondja, nem csinálná, ha „pénzügyileg nem ösztönözne”, de önbizalmat is nyert a munkájával.

Még akkor is, ha néha fura alakokkal hozza össze a sors, például, mikor a kliense – legyen az idősebb vagy fiatalabb – azt hiszi, a takarítás mellett mást is kap.

Egyértelmű, hogy én csak takarítani vagyok ott, de azt mondják, mások sztriptíztáncosok voltak, vagy adtak nekik egy masszázst.

Változás a Magyar Telekomnál: számos ügyfelétől megválik a cég

A Magyar Telekom Nyrt. és a ViDaNet Zrt. között létrejött üzleti megállapodás eredményeképp az érintett ügyfeleknél 2023 december elsejétől a ViDaNet Zrt. fogja biztosítani az otthoni internet és hang szolgáltatásokat, illetve ettől a naptól a Telekom a TV szolgáltatást sem tudja tovább nyújtani – írja közleményében a cég.

Otthoni internet és hang szolgáltatások:

ezeket a szolgáltatásokat jogviszony megszakítás nélkül, az előfizetői szerződések lényeges feltételeinek változása nélkül, változatlan havi díjon fogja biztosítani a ViDaNet Zrt.