Best WordPress Hosting
 

Korlátozták a vízhasználatot Spanyolországban

Aszály miatt vészhelyzetet hirdetett és vízkorlátozást vezetett be több mint 200 katalán településen a spanyolországi tartomány autonóm kormánya csütörtökön – írja az MTI.

Még soha nem néztünk szembe ilyen hosszú szárazsággal, amióta csapadékmérés létezik

– fogalmazott Pere Argonés katalán elnök. Katalóniában az elmúlt három évben a szokásos átlagnál és a szükségesnél is jóval kevesebb eső hullott a térségben, a víztározók szintje 16 százalék alá csökkent.

Nem állna meg Sóskútnál a szlovén csúcs-akkumulátorgyártó

Mint ismert, Alsózsolcán 10 milliárd forintból tervezett a szlovén Andrada Group egy akkumulátor-feldolgozót, ám a projekt megbukott a lakossági ellenálláson, a beruházás Sóskútra költöztetett változata pedig már 13 milliárd forintos befektetéssel számol. Az első nekifutást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Szlovéniában azzal, hogy ez lesz minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon, egyúttal az is kiderült, hogy a magyar állam a nagyvonalúan támogatott akkumulátoripari beruházásokhoz képest is gálánsan – a beruházás összértékének csaknem felével –, 4,7 milliárd forinttal tolja meg a projektet.

A lakossági ellenállás egyébként kevésbé heves Sóskúton, mint Borosodban volt, ezt kedden este a lakossági tájékoztatón megtapasztalhatta mind König Ferenc polgármester, mind a szlovén befektetők képviselője. Az esemény botrányba fulladt, a polgármester lehazaárulózásán kívül lényegében más nem történt, mivel König és az Andrada képviselője sem kívánt a feldühödött tömeg előtt megszólalni. Így tehát a helyiek ezúttal sem jutottak konkrét információkhoz a leendő üzemről, jóllehet az Andrada honlapján február végi indulásról van szó.

Kerestük a céget, érdeklődtünk arról, milyen technológiát alkalmaznak majd Sóskúton, mennyi alapja van a lakosság félelmeinek, de nem reagáltak a megkeresésünkre. A helyiek mindenesetre kételkednek abban, hogy az akkumulátor-feldolgozáshoz elegendő lenne a cég által megszerzett egykori Orion-épület, ahogy abban is, hogy mindössze napi egy kamionnal növekedne meg a település forgalma.

Vízkorlátozást vezettek be a hőség miatt Olaszország több részén

Továbbra is negyven fok körüli hőmérsékletet mérnek Olaszország középső és északi részén, és a rendkívüli szárazság miatt Liguria és Szicília területén is vízkorlátozást vezettek be csütörtöktől, írja az MTI.

A legmagasabb hőmérsékletet az utóbbi huszonnégy órában Piemont tartományban, Nizza Monferrato városában mérték, ahol a hőmérő higanyszála elérte a 40,3 Celsius-fokot.

Torinóban 37,7 fokot mértek, ami az évszakhoz képest szintén rekordmelegnek számít.

Vízkorlátozás jöhet 15 településen Budapest környékén

A DMRV Zrt. Facebook-oldalán tett közzé egy felhívást arról, hogy a másodfokú hőségriasztásra, valamint a megnövekedett ivóvíz-igényre tekintettel arra kérik tizenöt, Budapest környéki agglomerációs település – Budakalász, Csobánka, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Tahitótfalu, valamint Üröm – lakóit, hogy ha lehetséges, mérsékeljék ivóvízfogyasztásukat a következő napokban, hogy a vízellátás zavartalan maradhasson, szúrta ki az Időkép.

Az első fokú vízkorlátozás alá eső településeken tilos a házi kertek és közparkok locsolása reggel 6 és este 11 óra között, az utak, járdák vízzel történő mosása, az automata öntözőberendezések működtetése, az autók tömlős mosása és az úszómedencék feltöltése.

Elsőfokú vízkorlátozást rendeltek el szerda éjfélig Szentendrén, illetve visszavonásig Pomázon is.

Új vízvezeték épül Solymáron, de továbbra is lehet vízkorlátozás

Új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül a Pest vármegyei Solymáron 800 millió forintból – jelentette be Menczer Tamás, a választókerület fideszes országgyűlési képviselője.

A politikus, aki egyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: egy évvel ezelőtt súlyos, több ezer embert érintő vízhiány lépett fel a településen, amelyet a rendszer kapacitáshiánya okozott.

A várhatóan hetek alatt elkészülő új vezeték annyi vizet lesz képes Solymárra juttatni, amennyit a 2022 nyarán kialakult vízhiány idején a Magyar Honvédség autói szállítottak a település víztározóiba. Menczer azonban az MTI beszámolója szerint hozzátette: