Best WordPress Hosting
 

Kiakadtak a fogyatékkal élő művészek, amiért a londoni Globe egy egészséges színésznőt választott III. Richárd szerepére

Többen kritizálták a londoni Globe színházat azért, mert a májusban bemutatandó III. Richárd címszerepét nem egy fogyatékkal élő színészre osztották, hanem a színház művészeti vezetőjére, Michelle Terryre – írja a Guardian. 

A 15. századi uralkodót jellemzően púposan, testi fogyatékkal szokták ábrázolni, 2012-ben az angliai Leicesterben megtalált csontvázát megvizsgálva pedig be is bizonyosodott, hogy III. Richárdnak gerincferdülése, emiatt hajlott alakja volt. Az utóbbi években a népszerű Shakespeare-darab éppen ezért jelzésértékűen több színházban is olyan főszereplővel futott, aki fogyatékkal él: 2017-ben a phocomeliás, azaz végtaghiányos Mat Fraser alakította a királyt, ugyanebben az évben az ugyancsak gerincrendellenességgel élő Kate Mulvany játszotta el a szerepet, 2022-ben pedig a dongakézzel született Arthur Hughes. Korábban a szerepet olyan színészek játszották mint Benedict Cumberbatch vagy Ralph Fiennes. 

A londoni Globe bejelentésének hírére Brittanie Pallett, fogyatékkal élő színész X-oldalára posztolt, amelyben elítélte a színészválasztást.

Egy férfi életét foglalja össze London Shakespeare ihlette bizarr totemoszlopa

A brutalizmus az építészet egyik leginkább megosztó stílusa, hiszen a nyersbeton használata, illetve a sokszor méretes, szürke tömegek sokak számára szúvas fognak érződnek a városképben. Ez a lehető legtávolabb áll ugyan az igazságtól, de az anyaghasználat, illetve a tagolás több mint negyven éve egyáltalán nem segít a londoni Baynard House-nak abban, hogy széles körben kedveltté váljon.

Az 1979 nyarán átadott, William Holford tervei szerint született irodatömböt a brit telekommunikációs piac kulcsszereplője, a BT építtette, sőt, rövid ideig egy telefonközpontnak, majd tizenöt éven át (1982-1997) a cég múzeumának is otthont adott.

Nem maga az épület azonban a terület legérdekesebb eleme, hanem a The Seven Ages of Man nevű szobor, ami a BT felkérésére Richard Kindersley műtermében, alumíniumból készült, és egy férfi hét életszakaszát ábrázolja.

A Rómeó és Júliának csak egy részét olvashatják fel a tanárok Floridában, mert túl sok benne a szexualitás

Három évvel ezelőtt Florida államban teljesen átdolgozták az oktatási rendszert, ennek eredményeként pedig született egy ajánlott könyvekkel teli lista, amiből a tanárok szabadon válogathattak. A sorban természetesen William Shakespeare és számos klasszikus író műveinek is jutott hely, most azonban néhány iskolakörzet úgy érzi, hogy ezekre sokszor nincs is igazán szükség – írja a Tampa Bay Times nyomán az Index.

Hillsborough megyében nemrég közölték a tanárokkal, hogy a Rómeó és Júliából mindössze egyes részletek olvashatók fel, így

az iskolák biztosan megfelelnek majd a szexuális tartalmú könyveket, illetve szexualitásról való iskolai oktatást korlátozó törvénynek.

Tömegek látogatják Rómeó és Júlia történetének állítólagos helyszínét, pedig az a világ első modern turistacsapdája

William Shakespeare legismertebb tragédiája, a Rómeó és Júlia Veronában játszódó történetét mindenki ismeri, köszönhetően annak, hogy a már az író életében rendkívül népszerű darab az elmúlt több mint négyszáz évben ezernyi színpadi feldolgozást élt meg, sőt, nemcsak a színházakban, de az operaházakban, illetve a filmvásznon és tévéképernyőkön is rendszeresen feltűnik.

A két, egymással hosszú ideje harcban álló család fiataljainak halálával végződő, számos irodalmi előképpel rendelkező, eredetinek ezért egyáltalán nem nevezhető történetben Rómeó Júliáék erkélyén vall szerelmet. Így a legendás író által a világ kulturális térképére felhelyezett észak-olasz város az 1930-as évek derekán fogta magát, és úgy döntött:

a helyiek szerint a művet ihlető kalapkészítő család, a del Cappellók XIII. századi gyökerű villáját a tragédiában lévő részleteket alapul véve kell átalakítani,