via 24.hu => eredeti post link
Mick Jagger és a nyolcvan év még akkor is furcsán hat egy mondatban, ha már volt időnk hozzászokni, hogy nemcsak a hatvanas évek értek véget nagyon régen, de az egész 20. század is. Nemcsak ő lépett már jó ideje nagypapa korba, hanem az összes kortársa – akik még élnek. Mégis Jagger esetében a legsokkolóbb ez az szám, hiszen a hetven manapság már annyira nem tűnik vészesnek, de a nyolcvan? Főleg annak az embernek, aki az örökifjúság mintaképe, és aki nélkül nem hogy X vagy Y nem lehetett volna rocksztár, hanem egyáltalán nem létezne ez a fogalom.
Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy Mick Jagger annak az együttesnek az arca, amely gyakorlatilag egymaga teremtette meg a „szex, drogok és rock and roll” életstílus jegyében működő zenekar prototípusát, és ez legalább annyira hozzájárul a vonzerejükhöz, mint a seregnyi világsláger, amit előadnak a koncertjeiken. Még akkor is, ha Jagger és Keith Richards már régóta nem azok a lázadó fiatalok, akikhez a Rolling Stones botrányos imázsa hozzánőtt.
Jaggert nyilván a dalai mutatják be legjobban, de talán az sem érdektelen, ha ezúttal nem a Stonesra koncentrálunk, hanem magára Sir Michael Philip Jaggerre, és a portréját az ő saját szavai segítségével próbáljuk megrajzolni.