Best WordPress Hosting
 

Ennyivel nőhetnek jövőre a fizetések

via 24.hu => eredeti post link

A nagyobb cégeknél már elindultak a bértárgyalások a jövő évi béremelésekről, van ahol meg is állapodtak, de túl magas emelésekre az idei 18 százalékos infláció ellenére sem lehet számítani – derült ki a portfolio.hu összeállításából.

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összességében 6 és 10 százalék közötti átlagos bérnövekedésre számít. „Ha a gazdasági folyamatok jól alakulnak, amely az ezeket nagyban befolyásoló nemzetközi környezettől is függ, akkor a béremelkedés 10 százalékhoz közeli, vagy akár ezt meghaladó is lehet – fogalmazta meg a bértárgyalásokkal kapcsolatos várakozásait a szervezet főtitkára, Perlusz László.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint valahol 8-9 százalék körül lesz az átlagbér-emelkedés. „Ez elmarad a minimálbér-emelés szintjétől (15 százalékkal nő decembertől, a szerk.), de ez is volt a cél. Azért állapodtunk meg a jelenlegi gazdasági helyzetnek nem megfelelő minimálbérekről, hogy a legalacsonyabb keresetűeket felzárkóztassuk, mert szétnyílt a bérolló” – magyarázta Rolek Ferenc a gazdasági portálnak.