Best WordPress Hosting
 

Halálos bosszút állt a magyar király

via 24.hu => eredeti post link

Babenberg Frigyes osztrák és stájer herceg hamar kiérdemelte a harcias jelzőt, ugyanis 1230-as trónra lépése után magyar és cseh szomszédjával, valamint II. Frigyes német-római császárral is sikerült összevesznie. Utóbbi két uralkodóval rendeződött a viszonya, de a magyarokkal nem. A tatárok pusztítását kihasználva Frigyes 1241-ben elfogta a Bécsbe menekülő IV. Béla magyar királyt, hogy hűbéri esküt és több vármegyét csikarjon ki tőle – írja a Rubicon.hu.

Béla még 1242-ben visszaszerezte a zsarolással elhódított vármegyéket, majd békére kényszerítette szomszédját. Eközben ismét megromlott Frigyes viszony a csehekkel, helyzete az 1240-es évek közepére kritikussá vált, amikor a revansra vágyó IV. Béla szövetségre lépett Csehországgal. A magyar uralkodó 1246 tavaszára hadjáratot tervezett Ausztria ellen, I. Vencel azonban a megbeszéltnél jóval korábban, már januárban megtámadta Frigyest és a Thaya folyónál súlyos vereséget szenvedett. Béla magára maradt, riválisa pedig igyekezett megelőzni őt, ezért 1246 tavaszán portyát vezetett Sopron és Pozsony környékén, ám Rátholt Lóránt ispán megfutamította csapatait.

IV. Béla ábrázolása a Thuróczi-krónikában