Best WordPress Hosting
 

Még két hónapot adott magának a GVH, hogy eldöntse a rezsibox-vitát

via 24.hu => eredeti post link

Két hónappal meghosszabbította az eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a szocialista képviselő, Tóth Bertalan indította ügyben – értesült lapunk. A politikus kifogásolta, hogy az MVM számláin feltüntetett rezsiboxban félretájékoztatják a fogyasztókat, amikor a tavalyi piaci csúcsárakhoz viszonyítják a rezsicsökkentéssel kimutatott megtakarítást. Tóth Bertalan szerint – amint azt ebben a cikkünkben megírtuk – a fogyasztó nem kap pontos tájékoztatást az aktuális piaci ármozgásokról, ezáltal korlátozódik a mérlegelési lehetősége, hogy adott esetben kedvezőbb árfekvésű ajánlatot kapjon egy másik szolgáltatótól. Ez pedig kimeríti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat fogalmát, ami indokolja a Gazdasági Versenyhivatal közbeavatkozását – érvelt Tóth Barnabás.

Varga Jennifer / 24.hu Tóth Bertalan

A képviselő még augusztus végén fordult a GVH-hoz, amihez akkor a versenyhivatal formai hiánypótlásokat, illetve tartalmi pontosításokat kért be. Dátum szerint augusztus 30-án postázták a politikus levelét a versenyhivatalnak, onnan számított 13 nap múlva tisztázódott, hogy bejelentésről van szó, és innen számolva telt el egy hónap október 12-ig. Ez azért fontos, mert a GVH ügymenete szerint ügytípustól függően 30 nap, illetve két hónap áll a hatóság rendelkezésére annak elbírálására, hogy „egy bejelentésben sérelmezett magatartással összefüggésben indokolt-e versenyfelügyeleti eljárás megindítása” – olvasható a szervezet honlapján.