Best WordPress Hosting
 

Súlyos titkok derülhettek ki a NASA legerősebb rakétájáról

via 24.hu => eredeti post link

Pert indított a Boeing vállalat ellen a Wilson Aerospace, amely azzal vádolja a repülőgépipari óriást, hogy ellopták a NASA SLS űrrepülőgép-indító rendszerének terveit, amelyen korábban együtt dolgoztak – írja a Reuters.

A coloradói székhelyű cég azzal is vádolja a Boeinget, hogy az visszaélt szellemi tulajdonával, és olyan, biztonsági hibákkal teli alkatrészeket gyártott, amelyek veszélybe sodorhatják a jövőbeli űrhajósokat.

A projekt kapcsán létrejövő közös munka 2014 és 2016 között zajlott, mely során a Boeing feladata a hajtóművek biztonságos rögzítése volt. A cég azonban hamarosan felmondta a Wilson szerződését, ám az állítások szerint ezt követően még használta annak szellemi tulajdonát. A szóban forgó tárgy a Fluid Fitting Torque Device-3 nevet viseli, amelyre azért lehetett szüksége a Boeingnek, hogy a négy RS-25 fő hajtóművet az SLS rakéta nagy magfokozatához rögzíthesse.